Pert nyert a Louboutin az YSL ellen

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az évek óra húzódó pernek pont került a végére.Az 1992 óta piros talpat gyártó Louboutin hátradőlhet, cipője védjegyoltalom alá került.

Megszületett az ítélet a manhattani Fellebviteli Bíróságon az Yves Saint Laurent-t perlő Louboutin ügyében. A méregdrága francia márka fellebezése után a gőgös cipész végre elnyerte a kizárólagos jogot, hogy az 1992 óta piacon lévő népszerű és olcsón otthon is elkészíthető skarlátvörös talpú Chinese Red talpat csakis ő forgalmazhassa. Kivételt képez az az eset, mikor maga a cipő is piros színű – írja a Huffington Post.

„Úgy tartjuk, hogy a lakkozott piros talp és a különböző színű felsőrész a Louboutin márka megkülönböztető és beazonosítható jelének minősül, ezért védjegyoltalom alatt áll” – mondta a bíróság döntésével rendkívül elégedett José A. Cabranes, aki 31 oldalas beszéddel készült a tárgyalásra, melyben kifejtette, hogy a piros szín a márkánál ugyanazt képviseli, mint a Cadbury csokoládé lilája vagy a BP kutak zöld színe.

A döntéssel kapcsolatban kicsit meglepődtünk, hiszen a francia végső fellebviteli bíróság augusztus közepén a spanyol Zarának adott igazat a sztárok kedvenc suszterével szemben, sőt még 870 ezer forintnak megfelelő kártérítésre is ítélte a piros színt kisajátítani vágyó tervezőt.

A cipő tervező Blake Lively-vel
Fotó: Henry Lamb/photowire / Beimages / Northfoto

„A Louboutin pert vesztett a monokróm cipők felett az Yves Saint Laurent-nel való küzdelemben, de nyert egy sokkal nagyobb csatát az ikonikus szín felhasználásával kapcsolatban. A védjegyoltalom vesztesége katasztrófális veszteséget jelentett volna a vállalat számára” – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Marc Reiner, szellemi tulajdonra specializálódott ügyvéd. Az ítélet után a logót váltó Yves Saint Laurent kiadott egy nyilatkozatot, miszerint továbbra is tisztességesen kívánják használni a vörös színt, úgy, ahogy a többi színt is, melyek a tervezőik asztalára kerülnek a jövőben. Ön szerint jogos Christian Louboutin felháborodása és üldözési mániája? Mit gondol,a közeljövőben megszerzi magának a londoni buszok piros színét is, vagy most már abbahagyhatná kicsinyes harcát a konkurencia ellen?

Fotó: Kevork Djansezian / Europress / Getty
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.