Lady Gaga sminktelenül, bugyi nélkül nimfáskodik

Olvasási idő kb. 1 perc

Az énekesnő sminktelenül, fekete-fehéren mutatja meg, hogy is néz ki valójában.

Az énekesnő valószínűleg megunta, hogy folyton extrémebbnél extrémebb ruhákkal kell felhívnia magár a figyelmet, már az MTV VMA-re is egyszerűen pasinak öltözött, aztán forgatott pár sallangmentes divatvideót, majd sminktelen képei az októberi Harper’s Bazaarban is megjelentek.

A You and I című számhoz Gaga forgatott természetesen igazán gagás klipet is, de azt öt másik, divat inspirálta videó követi: utóbbiakat az énekesnő két legendás fotóssal, Inez van Lamsweerdével és Vinoodh Matadinnal készítette, az első változat nemrég jelent meg, Nymph (nimfa) címen – egy napon a Harper’s Bazaar októberi számával.

A fekete-fehér videóban Gaga egyszerű selyemruhában, kibontott hajjal, szinte sminktelenül táncol és fetreng. A letisztult, nagyon natúr stílus az énekesnő ötlete volt, de kedvenc stylistja, Nicola Formichetti is segített a kívánt hatás elérésében.

A klipben azért van egy kis pucérkodás is, 1 perc 20 másodpercnél felhúzza Gaga a selyemkombinét, és kiderül, hogy nincs rajta bugyi – természetesen nem villan meg semmi, ki van ez találva. Gaga idén májusban dolgozott először a dán van Lamsweerdével és Matadinnal, a V magazin egyik számában. A mostani, nagyon natúr Gaga fotókat a képre kattintva nézheti meg.

Kattintson a többi képért!
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

nemoszi
nemoszi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.