Munkások tömege ájult el a H&M egyik kambodzsai beszállítójánál

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem világos, mi történt, de pár nap alatt háromszáz ruhaipari gyári munkás lett rosszul munka közben Kambodzsában.

Pár nap leforgása alatt csaknem háromszáz ruhaipari dolgozó lett rosszul munka közben Kambodzsában – írja az Independent. Kedden 86, csütörtökön újabb 198 munkásnál jelentkeztek különböző tünetek, és közülük több mint száz ember került kórházba. Sokan panaszkodtak fejfájásra, légszomjra, szédülésre. A szakszervezet szerint a munkások a gyárakban uralkodó körülmények miatt lettek rosszul, egyrészt nagy volt a forróság, a csatornából iszonyatos bűz áradt, és füst is volt. Az esetek egy része abban a gyárban történt, ahol a H&M számára készítenek ruhákat.

Nem egyértelmű azonban, hogy pontosan mi történt, Ly Virak rendőrfőnök szerint ugyanis szó sincs rossz körülményekről, csupán annyi történt, hogy elájult egy dolgozó, és emiatt tömeghisztéria tört ki. „Tudomásunk van a rosszullétekről, és szeretnénk kivizsgálni, hogy mi is történt” – áll a H&M nyilatkozatában. Úgy tudják, hogy egyelőre sem a kormánynak, sem a helyi hatóságoknak, sem az ENSZ illetékes szervezetének nem sikerült kideríteni, hogy mi okozhatta az ájulásokat. A dán ruházati márkán kívül még a Marks & Spencer, a Tesco, a Next és az Inditex is gyárttat Kambodzsában, közülük a Marks & Spencer jelezte, hogy tudnak az ájulásokról.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet szerint a nem megfelelő táplálkozásnak is köze lehet a rosszullétekhez sőt, ez a probléma jóval nagyobb, mint azt a fent említett két eset mutatja. Kambodzsában korábban meglehetősen elfajultak a dolgok a ruházati szektorban uralkodó viszonyok miatt, tavaly a sztrájkok során a munkások összecsaptak a rendőrséggel.

H&M ruha, akár ez is ott készülhetett?

Ebben a hónapban egyébként ez már a második ruhaipari botrány, korábban a Zara egyik brazíliai alvállalkozójánál adódtak gondok, ugyanis kiderült, hogy borzasztó körülmények között, éhbérért dolgoztatják az embereket. A Zara anyacége, az Inditex elismerte, hogy a hatóságok valóban találtak 16 illegálisan foglalkoztatott munkást, és a vállalati szabályzat természetesen tiltja a rabszolgamunkát. Hozzátették, a beszállító vállalta a felelősséget. Korábban a Primarkról derült ki, hogy gyermekeket dolgoztattak, előtte a GAP-et gyanúsították meg hasonlóval. Ők azzal védekeztek, hogy nem volt tudomásuk a dologról, és megígérték utánajárnak a dolgoknak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.