Jobb az átlagos nő az újságban, mint a gebe

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Száműzték a hivatásos modelleket, emelkedett a példányszám. Vége a címlapokról unatkozó csontsovány csajoknak?

A brit Look magazinban korábban is feltűntek molettebb, vagy átlagos méretű modellek, de az utóbbi pár hónapban már minden egyes számban pózolnak olyan nők, akiknek súlya, alakja eltér a divatvilágban megszokottól. Ali Hall, a magazin munkatársa szerint nagyon meglepő volt az eredmény. „Nagyon megérintette az embereket, hálát rebegtek, arról meséltek, hogy mennyivel jobban érzik most már magukat a bőrükben” – tette hozzá. Persze nem a Look az első magazin, amelynek szerkesztői úgy döntöttek, hogy átlagos külsejű nőkkel próbálnak hatni azokra, akik a divat, a hírességek világa által sugallt követelmények miatt önbizalomhiányban szenvednek.

Hall leszögezte, nem a hírverés miatt csinálják mindezt, hanem tényleg segíteni szeretnének. Ami az eladásokat illeti, Hall szerint még korai bármilyen következtetést is levonni, de úgy véli, hogy hosszabb távon sikeres lehet a stratégia. Állítólag ezt mutatja az is, hogy nagyon sok kiadványnak látványosan estek a számai, míg ők csak fél százalékkal kevesebb lapot terítenek. A Guardian szerint több olyan magazinnak is növekedett az eladása, amelynek vezetősége úgy döntött, hogy száműzik a hivatásos modelleket.

A német Brigitte-ből négy százalékkal több fogy a váltás óta, ami egyébként tavaly januárban történt. Andreas Leber, a kiadvány vezetőszerkesztője azt mondta, teljesen természetesen jött ez a lépés, nem stratégiai döntésről van szó. A hirdetők is jól fogadták a változást, és állítólag még a luxusmárkák képviselői is egyetértenek abban, hogy manapság egy női lapnak, egy divatmagazinnak másképp kell kinéznie, mint mondjuk pár évvel ezelőtt.

A brit Essentialsnek sem lehet oka panaszra, az első szám, amelynek címlapján nem hivatásos modell szerepelt, huszonöt százalékkal teljesített jobban a korábbi kiadványokhoz képest, és ugyan a lelkesedés már nem ilyen nagy, de azért jelenleg is nagyobb példányszámban árusítják a lapot, mint a döntést megelőzően – írja a Guardian. „Szerettük volna, ha a kiadvány valóban az olvasókról szól, és szerintem most erre a vonalra vágynak a nők. Egy sokkal valódibb, sokkal pozitívabb tartalomra vágytak” – nyilatkozta Jules Barton-Breck szerkesztő.

Douglas McCabe, az Enders Analysis munkatársa szerint, ha egy magazin – mondjuk a Look – nemcsak hivatásos modelleket alkalmaz, sokkal változatosabb tartalommal jelentkezik, akkor könnyebb beazonosítani, egyedi lesz. „Az Egyesült Királyságban nagyon telített a piac. A hirdetők szemszögéből nézve ugyan nagyon sok a felület, de nehéz ezeket megkülönböztetni egymástól”- tette hozzá. Persze azért némi kockázattal is jár egy ilyen döntés, hiszen nemcsak lenyűgözni szeretnék a hirdetőket, az olvasókat, hanem egy fontos leckét szeretnének tanítani nekik. Hozzátette, mivel a számok nagyon kedvezőek, ezért úgy tűnik, hogy egy létező igényt elégítenek ki.

Fotó: Models.com / V Magazine

Ben Barry, a Cambridge Egyetem egyik hallgatója azt vizsgálta, hogy vajon a nők nagyobb valószínűséggel vesznek-e meg egy kiadványt, ha olyan modellek szerepelnek benne, akikkel könnyebben azonosulnak. Összesen háromezer brit, amerikai és kanadai nő vett részt a felmérésben, és valóban többen hajlandóak pénzt áldozni valamilyen termékre akkor, ha a modell korban, méretben vagy bőrszínben hozzájuk hasonló. Hozzátette, a hirdetőknek és a szerkesztőknek nem szabad megfeledkezniük a célközönségről, és bizonyára hajlandóak lesznek változtatni, ha látják, hogy ez milyen anyagi haszonnal jár. Egy korábbi posztunkban mi is rákérdeztünk, hogy Önök száműznék-e a modelleket és a celebeket a magazinokból, és a többség igennel válaszolt.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.