Naomi Campbellnek hiányoznak Alexander McQueen tanácsai

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A szupermodell azt nyilatkozta, nemcsak kollégák, hanem barátok voltak a divattervezővel.

A szupermodellnek hiányoznak az idén elhunyt divattervező, Alexander McQueen tanácsai. A divattervező februárban vetett véget az életének, Naomi Campbell a Britannia Grazia magazinnak elmondta, nemcsak kollégák, hanem barátok is voltak. “Amíg együtt dolgoztunk, igaz barátok voltunk. Sokszor adott nekem jó tanácsokat. Nagyon őszinte volt, és mindenben támogatott. Gyakran felhívott, hogy tanácsot adjon valamihez, és mindig igaza volt.”

A szupermodell a magazinnak a Fashion for Reliefről is beszélt, arról a divatbemutatóról, amit az év elején pusztító haiti földrengés áldozatainak megsegítésére szervezett, és amin Alexander McQueen kreációit is bemutatták. “Tudtam, hogy tenni akarok valamit Haitiért, és néhány héttel Alexander halála után nem is adózhattunk volna jobban Alex elmlékének. Kate Moss azelőtt sohasem vett részt a divatbemutatóimon, akkor ott volt, és azt mondta, kedveli, amit teszek. Mindannyian éreztük, mit kell tennünk.”

A véres gyémántok ügyében meghallgatott Naomi Campbell hozátette, egy közös, kellemes vacsora emlékét őrzi a divattervezővel.

Naomi Campbell
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.