Hogy bírja a kánikulát háromrészes öltönyben?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A 40 foknak megfelelő ruhában, vagy öltönyben, illetve kosztümben indul a munkahelyére? Szükséges kiöltözni vagy rövidnadrágban is lehet tárgyalni?

Az utóbbi napok időjárása ismét előhozta az öltözködési normákkal kapcsolatos vitákat. Míg az egyik tábor szerint a munkahelyünkön is nyugodtan öltözzünk az időjárásnak megfelelően, vagyis akár rövidnadrágban is bemehetünk az irodába, addig a másik oldal szerint bizonyos munkakörökhöz elengedhetetlen például a háromrészes öltöny, így a rekkenő hőségben is abban kell megjelenni az irodában.

A probléma egyébként nem csak nálunk áll fenn, a britek sem tudnak mit kezdeni a szélsőséges időjárással. „A farmeres napokon olyan embereket látsz, mint akik éppen kertészkedni készülnek” – mondta az egyik biztosító munkatársa, Sandra McLaughlin a Telegraphnak.

„Nem a mi cégünknél persze, mert a franciák természetesen elegánsak. De az utcákon férfiakat látok rövidnadrágban, ami mindig rossz ötlet, és a rövid ujjú ing nyakkendővel is az, amitől meg úgy fest az ember, mint egy légiutas-kísérő. Aki úgy néz ki, mintha strandra indult volna, azt komolyan vesz bárki is egy megbeszélésen?” – tette fel a kérdést McLaughlin, aki egyértelműen azoknak a táborát gyarapítja, akik nem szívesen rugaszkodnak el a szigorú öltözködési szabályoktól.

Ennek a tábornak vannak olyan támogatói is, akik elégedettek a munkaruhájukkal, és még csak az igényük sincs meg arra, hogy változtassanak a kötelező viseletükön. Ugyanakkor a pszichológus szerint egyáltalán nem szerencsés patakokban folyó izzadságcseppekkel flangálni az irodában. „Az izzadság soha nem tanácsos egy munkahelyen. Sunyinak néznek” – állapította meg Colin Gill.

Bár a legtöbb irodában már légkondicionált helyiségekben dolgozhatunk, azért a jelentős többség még mindig ki van téve a hőségnek. Így persze nem egyszerű feladat nem izzadni, főleg akkor, ha a felettesünk figyelmeztet a ruházati előírásokra, melyben benne foglaltatik az is, hogy szoknyához bizony kötelező harisnyát húzni, és kifejtik, hogy a kilátszódó melltartó-pánt sem szerencsés választás.

Egy a brit külügyminisztériumban dolgozó 32 éves nő szerint egy nem hivatalos öltözködési szabály van érvényben a hivatalukban. „Hétfőtől csütörtökig elméletileg senki sem lehet hétköznapi ruhában, de ha nincsenek külső találkozóid vagy megbeszéléseid a kormányzati szervekkel, akkor is – elméletileg – felbukkannak a papucsok. Láttam pár embert rövidnadrágban a héten” – mesélte a kollégáit kinevető asszony, aki feltételezhetően a lazább öltözékük miatt immár kevésbé tiszteli kollégáit.

Önök szerint mi a helyes? A bankárok is rohangáljanak rövidnadrágban, a postás kisasszonyok öltsenek forrónadrágot vagy miniszoknyát? Vagy mindenki viseljen beosztásának megfelelő viseletet, még akkor is, ha éppen egy háromrészes öltönyről van szó, és könnyen megeshet, hogy viselője beájul egy kapualjba, miközben egyik tárgyalásról rohan a másikra? Írják meg véleményüket kommentjeikben.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.