Lady Gaga szívesen szenved a divatért

Olvasási idő kb. 1 perc

Az igen feltűnő jelenségnek számító énekesnő pár napja bebizonyította, hogy hajlandó szenvedni a szépségért...pontosabban a divatért.

A feltűnő jelenségnek számító énekesnő pár napja bebizonyította, hogy hajlandó szenvedni a szépségért...pontosabban a divatért. Amikor ugyanis nemrég Nagy-Britanniából az Egyesült Államokba tartott, egy kényelmes öltözék helyett sárga és fekete csíkos lakkruhában és egy pár Alexander McQueen-cipőben szállt repülőgépre. Egy idő után azonban bedagadt a lába, és mivel a személyzet attól tartott, hogy ez a mélyvénás trombózis egyik jele lehet, ezért megkérték a hírességet, hogy öltözzön át. Mint kiderült, ez cseppet sem volt olyan könnyű feladat, és az énekesnőnek segíteni kellett az átvedlésben.

Galéria ikon

5

Galéria: Lady Gaga szívesen szenved a divatért
Fotó: Northfoto

A személyzet szerint a híres utasukat főként az zavarta, hogy a cipőjét is le kellett vennie, mivel a lábbeli különleges jelentéssel bírt számára, hiszen a nemrég elhunyt Alexander McQueen iránt érzett tiszteletből vette fel – írja a brit Marie Claire. Lady Gaga egyébként egy múlt heti interjúban már kifejtette, hogy milyen fontosak számára a feltűnő megjelenéshez szükséges kellékek. „Inkább meghalnék, semhogy a rajongóim magas sarkú cipő nélkül lássanak. Nincs az a pénz, amiért búcsút intenék parókáimnak és a kalapjaimnak” – nyilatkozta a híresség Jonathan Ross műsorában.

Ön hajlandó szenvedni a divatos külsőért?

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.