Mihalik Enikő arcába nem szúrtak kampókat

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A modell széthúzott arca által felvetett kérdéseket jártuk körbe, ráadásként a békéscsabai modell két fotósorozatát is megmutatjuk.

Mihalik Enikőről több képsorozat is megjelent az utóbbi időben: a Vogue miatt terepmintás katonaruhát öltött, asszisztált egy a szépészeti beavatkozásokkal kapcsolatos anyaghoz, mely erősen magán viseli a grafikusok keze nyomát. A harmadik kupac képet pedig az amerikai Harper's Bazaar számára készítette, ott a globális felmelegedés ellen áll ki. Ezeket vesszük az alábbiakban sorra.

A francia Vogue a márciusi számában a katonai stílust járta körbe alaposabban, és ehhez többek közt Mihalik Enikőt kérték fel modellnek. A khaki és a zöld ruhákat Anastasia Barberi válogatta őket össze, és a sorozatot Cedric Buchet készítette.

Galéria ikon

33

Galéria: Mihalik Enikő
Fotó: -

A ráncfelvarrást kifigurázó felvétel – melyre az Ourfashion hívta fel a figyelmünket – a márciusi Vogue számára készült, de egyáltalán nem tartozik a katonai ruhás fotósorozat képei közé.

Kajdi Csaba, aki Mihalik Enikő ügynöke a Visage Modelsnél, elmondta, természetesen nem nyújtották meg ennyire a magyar modell arcát, és ha valaki elsőre azt hinné, tényleg az arcába és a mellbimbójába szúrták a kampókat, akkor szintén téved.

Galéria ikon

33

Galéria: Mihalik Enikő
Fotó: -

Szintén harcosként köszön vissza Mihalik Enikő az amerikai Harper's Bazaar márciusi számából, ahol a globális felmelegedés elleni küzdelem közepette láthatjuk többek közt Bottega Veneta, Jean Paul Gaultier és Marc Jacobs ruhákban. A képeket, melyeken Mihalik Enikő haja kissé winehouse-osra sikerült, Peter Lindberghnek köszönhetjük.

Galéria ikon

33

Galéria: Mihalik Enikő
Fotó: -
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.