Ne kövesse ész nélkül a divatot, ha télikabátot vesz

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Körtéknek az A-vonalat ajánlják, a telteknek az öves fazont. 5 cm lehet a maximális hosszkülönbség kabát és szoknya között, és további tippek télire.

Bár a nadrágvásárlás is óriási kihívást jelenthet, a téli szezonban (illetve az előtt) nyilván a megfelelő kabát beszerzése az, ami komoly fejtöréssel, vívódással és rosszabb esetben hisztivel jár, hiszen rengeteg követelménynek kell megfelelnie egy ilyen ruhadarabnak. A trendkövetés helyett ebben az esetben első és legfontosabb szempont, hogy melegen tartson. Emellett igen strapabírónak kell lennie, hiszen meglehetősen sokat viseljük majd. Ezen igénybevétel miatt a Suite101 témába vágó posztjának szerzője a kasmírból, alpakkagyapjúból és minőségi műszálas szövetből készült kabátokat ajánlja. Persze az együtt töltött tetemes mennyiségű idő miatt az is fontos, hogy semmi ellenérzésünk ne legyen a kabáttal szemben, hanem kedveljük, imádjuk, rajongjunk érte...nagyon.

Bár a szerelem első látásra csodálatos dolog, nem szabad, hogy a rózsaszín köd miatt bárki is figyelmen kívül hagyja a további szempontokat. A Times újságírója szerint a kabát hossza is fontos. Amennyiben szívesen visel valaki szoknyát, akkor olyan kabátot kell választania, ami maximum öt centivel rövidebb a szoknyánál, vagy pedig olyan rövid, hogy valójában egy háromnegyedes kabátnak felel meg.

Szintén nem elhanyagolható szempont a fazon. Az A-vonalú felöltők főként a körte alakú nőknek állnak a jól, az öves felöltők a formásabb hölgyeknek. Ami az alacsony hölgyeket illeti, nekik a térdig érő kabátok állnak a legjobban. Magasabb társaik sincsenek könnyű helyzetben, hiszen rajtuk akár egy 7/8-os kabát is háromnegyedesnek tűnik. A kis mellű nőknek a kétsoros, a teltebb keblűeknek pedig az egysoros gombolás a megfelelő.

Következzen a színválasztás. A Times munkatársa szerint teljesen mindegy, hogy mik az éppen divatos színek, inkább olyan árnyalatot érdemes választani, ami biztos, hogy jól áll. Színválasztáskor arra is ügyelni kell, hogy a szekrényben található ruhákat fel lehessen venni vele. Vagyis ha valakinek sok fekete holmija van, akkor semmiképpen ne vegyen egy tengerészkék felöltőt, inkább egy fekete vagy egy szürke darabot szerezzen be. Ha pedig valaki a földszíneket kedveli, akkor a csokoládébarna, az olívzöld és a karamell színű kabátok jöhetnek számításba.

Visszatérve a trendkövetéshez, mivel a téli hónapokban a legtöbb ember kabátban lát minket, ezért fontos, hogy jól mutassunk benne, jó benyomást tegyünk, de az illékony és múlékony divattal óvatosan kell bánni, hiszen jó esetben több szezonon keresztül viseljük az adott darabot. Ja, és végül, de nem utolsósorban, aki egy valóban jó és tökéletes kabátot szeretne, annak bizony hajlandónak kell lennie arra, hogy sok pénzt áldozzon erre az ügyre.

Ön mit tanácsolna azoknak, akik azon törik a fejüket, hogy milyen télikabátot vegyenek?

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Offline tipp kabát

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.