A Sziget lett a legújabb outlet

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Öltönyön kívül szinte minden ruhát árultak, ráadásul a legtöbb helyen az aktuális kollekcióra is ötven százalékos kedvezmény volt. Összegzés arról, milyen ruhák fogytak a legjobban a Szigeten.

A Szigetnek két nagy bevásárlóutcáján, tökéletesen elkülöníthető termékekkel találkoztunk. Az egyik soron leginkább kézműves, underground és simán csak gagyi pólókat, szoknyákat, nadrágokat, bizsukat lehetett kapni, a másikon meg divatos nagy márkák cuccait árulták meglepően nagy árengedményekkel, úgyhogy akár vásárolni és megéri a Szigetre járni. A magyar divattervezőket viszont hiába kerestük, nem találkoztunk velük, a Szigeten kapható divatáruk az évek alatt alig változtak.

Nyolcvan százalék holland és frencsi

A kézműves ruhákat és vicces, valamint zenekaros pólókat áruló soron nagyjából 2-3000 forintért kaphattunk pólókat, a különféle bizsuk ezer forint körül mozogtak, és úgy általában minden nagyjából olyan áron volt, mintha a városban akartuk volna megvásárolni. Néhány helyen még olcsóbb is.

Nézze meg a kínálatot!

Jellemzően külföldiek vásároltak, így például egy kifejezetten magyar feliratú pólókat áruló boltos arra panaszkodott, hogy nem mennek a pólói. A kockás kalapokat viszont vették rendesen.

A viccesnek szánt feliratú pólók mellett jól mentek még a budapesti látogatásra emlékeztető szuvenírdarabok is, és persze a Sziget hivatalos boltjában is elég nagy volt a pörgés.

"Szeretném, ha több magyar vásárlóm lenne, de nagyon élvezem a beszélgetést a külföldiekkel. Főleg holland és frencsi van, ez a nyolcvan százalék, a maradék húsz az összes többi nemzet" - mondta egy kifejezetten "budapestes" ruhákat készítő boltos. A legtöbben azt a darabot vitték, amin a Budapest felirat egy sörmárka logójába van beillesztve.

A vicces minták a kedvenceim

A budapestes pólósátorral szemben egy szlovák fesztiválozó azon hezitált, hogy valami humoros, vagy a kedvenc metálbandáját reklámozó pólót vegyen-e meg. "Nagyon szeretem a pólókat a kedvenc zenekarommal, de a leginkább a vicces darabokat kedvelem. A vicces minták a kedvenceim" - mondta, majd megmutatta a kínálatból a kedvencét: egy rendőrös pólót.

Arra is volt lehetőség, hogy bárki az általa megálmodott pólótervét elkészíttesse a Szigeten helyben. Az egyik kis sátorban mindenféle ruhadarabra kézzel készített mintákat festettek, ezt a boltot az árusok elmondása szerint a hollandok kedvelték a legjobban, bár amikor ott jártunk, éppen egy francia pár jött átvenni a korábban leadott rendelést. "Ha van valami jó ötletük, akkor azt meg is rajzoljuk, és meg is festjük. Leginkább hollandok vásárolnak, és hát, eléggé jó ötleteik vannak" - mondta a naponta 8-10 egyedi pólót elkészítő árus.

Félárú jeggyel igazán megéri

A bazársor megszokott darabjain kívül mindenféle márkás termékeket is kínáltak a fesztivál területén. Táskákat, vietnámi papucsokat, cipőket, nadrágokat és persze az elengedhetetlen pólókat, akár vicces felirattal is.

Pólókból nincs hiány, klikk!

A legtöbb dolgot nagyjából a bolti ár feléért kínálták, ráadásul nemcsak a kifutó raktárkészletet, de az új kollekciók darabjait is. Mivel a boltok éjszaka is nyitva tartottak, egy este tizenegy után vásárolt napijeggyel, - amit féláron adtak - könnyen meg lehetett spórolni 15-20 ezer forintot a bolti árhoz képest.

"A vásárlók életkora elég vegyes, a nemzetiségük 40-60 százalékban oszlik meg, és a magyarok vannak kevesebben. Vettek papucsot, pólót, rövidnadrágot, táskát, övtáskát. Talán a papucs meg az övtáska ment a legjobban, de még a póló is számottevő. Minden negyvenöt százalékkal olcsóbb volt, mint a városi boltban" - hallottuk a Havaianas boltjában.

A mellette lévő boltban főként deszkás dolgokat lehetett kapni leértékelve, egy póló például négyezer forint volt. "Ezt a stílust a fiatalok nagyon szeretik. Nem csináltam statisztikát, de főleg franciák, hollandok, meg olaszok. Még a magyarok is vesznek, mert minden elég olcsó, majdnem féláron van" - mondta a bolt menedzsere, aki a leárazást azzal magyarázta, hogy így kívánja erősíteni a brandjét.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.