Herzigova csipkéje és az olajszőkítés: azok a szép kilencvenes évek

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A grunge nemzetközileg elterjedt irányzat volt, fiúk-lányok kockás ingben, 501-es Levi's-ben és sárga bakancsban jártak. Ez az évtized a keleti blokkban volt a legérdekesebb. Vadkapitalizmus, olajszőkítés, Moszkva tér, de a ruhák itt is szürkék voltak.

Néha sajnálom, hogy nem születtem tíz évvel korábban. Akkor a rendszerváltást nem kamaszként, hanem huszonévesen éltem volna meg, sokkal intenzívebben. Egy haverom egyenesen Svédországból jött vissza, annyira érdekesnek tűnt itt a helyzet. Nem a divat terén.

A nyolcvanas évek vad kilengései után törvényszerű volt a visszaesés. Még szerencse, hogy történt pár rendszerváltás, különben az évtizedet érdeklődés hiánya miatt egyszerűen bezárják.

A legfontosabb trendek a divatellenesség, a minimalizmus és az uniszex voltak. Brrr, egyik kevésbé kifejező, mint a másik. A divatellenesség mint trend eleve kreténség, mert ez is csak egy divat, annak is van jelentéstartalma, a saját farkába harap az egész. A "Nem érdekel a divat" is egy irányzat, jobb tudni.

Favágóing farmerrel és bakanccsal? Én is abban jártam suliba, meg néha kapucnis pulcsiban és nagyon menő voltam. De ez nem csak egy vidéki gimiben számított annak. A grunge nemzetközileg elterjedt irányzat volt, fiúk-lányok kockás ingben, 501-es Levi's-ben és sárga bakancsban jártak. Ma már egy férfin is igénytelennek tűnik -hacsak nem favágó, vagy Rozsomák- de a nyolcvanas években megerősödött nők addigra a komplett férfi szerelésig merészkedtek. A háborús időket leszámítva először. Az első 501-es legalább akkora eksztázist váltott ki a kamaszokból, mint anyáink első Trappere. Az mindegy volt, hogy az 501-es férfi fazon, egy vékony derekú-nagy seggű csajnak (kelet-európai klasszikus alaptípus) sem áll jól, nem baj, övvel húztuk még előnytelenebbre, de a bő ing úgyis eltakarta. Sőt, az inget tetszés szerint lehetett derékra is kötni. Póló, farmer, bakancs, kockás ing derékon, zipzáras-kapucnis pulcsi, de szép.

Amennyit tepertem egy Skechers bakancsért, ma fel nem venném, pedig egyik nap jól jött volna motorra, szerencsére veszkóm van több pár. A többi cipő se volt szexi, a szögletes orr sokáig tartotta magát. Mert olyan marha kényelmes, pont mint a converse, ami szintén hódított.

Az aszexuális trenddel párhuzamosan megjelent a wonderbra, a feneket takaró blézerek és bő ingek alá nem sok értelme volt. A kelléket a férfiak azóta megtanulták felismerni.

wonderbra

A férfiak a kilencvenes évekre leszoktak a nőies megjelenéstől. Borostát, hosszú, lehetőleg zsíros hajat (sztárok esetében dauer) és leütött szerkót hordtak. A rockerség és a bőr, főleg a fekete (a rockerek után a '99-es Matrix kihatása) akkor volt utoljára menő, a lányok is hallgattak Guns'n Rosest, Metallicát, sőt Clawfingert és Rage against the Machine-t is. Sőt, táncoltak is rá, de ez már inkább volt kínos. Megvannak a kazettáim, a kocsimban kazettás a lehetőség, de egy-két számnál többet már nem tudok meghallgatni ezekből. Billy Idolból egy oldal még lecsúszik. Oldal, na az sincs már...

guns n roses

A mára végre kikopó fiúbandák is akkor születtek. Mindenki tagadja, de volt kedvence a New Kids on the Blockból. És ez összefért a Metallicával. Nekem a Jordan poszter mellett volt egy James Hetfield. És ezzel nem voltam egyedül. Vanilla Ice is bejött, még a filmjét is láttam, ez nem a legjobban elköltött pénz volt életemben, de szépen bemutatja a kefefrizura, bemetélt szemöldök, tarka hammernaci divatot, mert a rock mellett a rap is ment. A trailerben megtekinthető a teljes kelléktár.

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="384" width="460"><param name="quality" value="high"/><param name="allowScriptAccess" value="always"/><param name="allowFullScreen" value="true"/><param name="flashvars" value="vID=c4fe68f250&autostart=false"/><param name="name" value="guPlayer-c4fe68f250"/><param name="src" value="http://files.indavideo.hu/player/gup.swf"/><param name="bgcolor" value="#666666"/><param name="align" value="middle"/><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><embed align="middle" allowfullscreen="true" allowscriptaccess="always" bgcolor="#666666" flashvars="vID=c4fe68f250&autostart=false" height="384" name="guPlayer-c4fe68f250" quality="high" src="http://files.indavideo.hu/player/gup.swf" type="application/x-shockwave-flash" width="460"/></object>

A favágó stílus bevitte a városokba a kordot, nem csak nadrág, de ing, blúz és blézer is készült belőle. Nem szexi anyag, de ez nem egy szexi évtized, el lehetett adni uniszex parfümöket is. Fúj. A legdögösebb esemény talán Madonna SEX címen kiadott, Steven Meisel készítette fotósorozata volt. Madonnának minden évtizedre van egy kártyája. A másik ikon Sharon Stone volt, ezen a címlapon bakancsban.

sharon stone madonna

Az ezredforduló felé a Spice Girls vitt egy kis életet a tompaságba. Platformcipőt, szűk kezeslábast és vad sminket hoztak a sötét rúzsok közé.

SpiceGirls01

"Te, olyan a Pista lányának a szája, mintha szarba harapott volna"

Apám nehezen dolgozta fel a csokibarna rúzs térhódítását, azóta rá se tudok nézni erre a színre, mindig ez jut eszembe. Pedig a szájhangsúlyos smink dögös, csak nem barnában. Én pirosban bátorkodtam használni, ez néha hiányzik manapság, de a sápadt szájak éveiben viselni olyan, mintha akarnék valamit. Azt.

sotet ruzs

A piros trendi szín volt, de csak azért, mert megy a szürkéhez, ami mindent vitt. A minimalista stílus kedvence a szürke, mert nem áll jól senkinek, nem jelent semmit, nem jut róla eszembe semmi. Halálbiztos és ez volt a lényeg. A zaklatott nyolcvanas évek után egy kis ingerszegény környezet. Se a színek, se a fazonok ne legyen túlzók, ami úgy érhető el a legkönnyebben, ha eszköztelenek, egyszerűek és jellegtelenek. A minimalista ruhadarabok ezeken a kereteken belül próbáltak meg kreatívak lenni, volt hogy sikerült, de általában nem.

Anyáink ruhái nem csak a farmermánia miatt kerültek elő. Ekkor jelentkezett be először a retro stílus, ezzel is csak a teljes kiégettséget bizonyítva. Divatba jöttek a hatvanas-hetvenes évek hippi virágai, a trapéznadrág és a platformcipő. A retro azóta is közkedvelt stílus, beszivárgott, sőt lerabolta a ruhaiparnál sokkal drágább fejlesztésekkel dolgozó autóipart, főleg a múltján siránkozó amerikait, sőt, a fejlődő CG-be szédülő filmipar is egyre jobban elmerült a feldolgozások, sokadik részek és előtörténetek mocsarában, ami máig tart. Az Alien ötödik részének persze én is szurkolok, pláne Ridley Scottal, de a másodikat nehéz lesz felülmúlni.

A ruhák ellaposodásával emelkedtek fel a modellek, Cindy Crawford, Naomi Campbell, Claudia Schiffer és társaik voltak az első és utolsó szupermodellek, ez a fogalom azóta kihalt, elmúlt, kitalálója, Gianni Versace sem él már.

De a kilencvenes évek nálunk nem voltak olyan unalmasak. Megjelentek a nyugati kocsik, amik minden stipistoppfüggő gyerek és felnőtt életét bearanyozták. Pedig a kilencvenes évek pont nem voltak túl érdekesek az autók szempontjából, legfeljebb a régi modellek lettek keményebbek, jobbak, gyorsabbak és erősebbek, és elindult a retróhullám a legbengább képviselőjével, az új Beetle-vel. De akinek az apukája mondjuk olajozott, ott a családba is lehullott egy penge verda.

Mert olajozott, taxizott legalább egy nagybácsi, apuka vagy nagytesó. Vagy tablettás bort kevert, drogot árult, angrózott. Az igazán nagyok állami vállalatokat nyúltak le. Nekem persze addig sem lehetett köldök piercingem, sőt a fülemet se lyukaszthattam ki sorban, végig. Mert azt nem lehetett, hiába volt divat, de ha beléptem a konyhába anyámék mindig hirtelen elhallgattak.

Ha csak öt évvel vagyok idősebb, legalább utazhattam volna hamis vonatjeggyel. Én annyira utáltam a kilencvenes éveket, hogy '99-ben leléptem -teljesárú buszjeggyel- Olaszországba.

És Önök, hogy bírták?

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Offline trend 90

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.