Obamát legjobban a női űrhajós frizurája érdekli

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Kedden az USA elnöke néhány iskolás gyerek társaságában a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) telefonált és az ott lévő űrhajós csapatot kérdezgette.

Kedden az USA elnöke néhány iskolás gyerek társaságában a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) telefonált és az ott lévő űrhajós csapatot kérdezgette.

 

Jobbra lent: Sandra Magnus

 „Helló, parancsnok, hallanak bennünket?” – kérdezte az elnök. „Itt vagyunk egy csapat remek iskolással, akiket mind nagyon érdekel az űr, itt van néhány kongresszusi tag is, akik mind nagy gyerekekként azért jöttek, hogy az űrhajósokkal beszélhessenek” – fogalmazott. A közel félórás videóhívás elején röviden kitértek az ISS-en szükséges munkálatokkal kapcsolatos nehézségekre, valamint, hogy az elnök napenergia-generátort tervez küldeni az állomásra, majd a gyerekeké lett a szó. „Mit esznek az űrhajósok?”, „Találtak-e földön kívüli életet?”, „Hány csillag van az űrben?”, „Mit kell tanulni ahhoz, hogy az ember űrhajós lehessen?”, ilyen és ehhez hasonló kérdések merültek fel a gyerekekben, amelyek nagy részét az elnök nagyon jó kérdésnek találta, majd váratlanul visszavette a szót, mert megpillantotta Sandra Magnus haját, írja a Swamp.

A nő haja a súlytalanság miatt épp izgalmas pozíciókban lebegett a feje felett és körül. „Azt szeretném kérdezni, nem próbálták rávenni arra, hogy rövidebbre vágassa a haját, amíg odafent van? Vagy tök jó, hogy súlytalan?” – kérdezte az Egyesült Államok elnöke. A rövid haj ideálisabb volna, de sajnos nem áll jól neki, fejtette ki válaszában az űrhajós. „Akkor azt hiszem, ez egy valódi állásfoglalás a divatról” – mondta az elnök. (Az angol szöveg szerint azt mondta, hogy "I think it is a real fashion statement." Utóbbi kifejezést igen gyakran alkalmazzák az angol nyelvterületeken, de nem igazán találtunk még rá megfelelő kifejezést. Ötleteket várunk a kommentek között, köszönjük.)

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

danny_lotion
danny_lotion
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.