Egy napig kényeztették az üzletasszonyokat

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

„A Designers' Lounge olyan, mint egy női klub.

„A Designers' Lounge olyan, mint egy női klub. A magyar divattervezőket, magyar kreatív elmét hivatott bemutatni, megismertetni őket szélesebb körben. Közben zene szól, a vendégek egy kávé mellett mellett beszélgethetnek, megismerhetik az aktulis trendeket, és a hazai divat képviselőit személyesebben. Bepillantást engedünk a divatfotózásokba is, mert a vendégek között a rendezvény modelljei a kiállítók ruhakreációit, kiegésztőit felveszik, profi sminket kapnak, és pózolnak a megjelent divatfotósoknak- foglalta össze a javarészt menedzserassszonyok számára létrehozott, hétvégi esemény lényegét Zeisky Ákos, a szervezők egyike. A Corinthia Grand Hotel Royal oldalszárnyában havi rendszerességgel rendezett, egynapos iparművészeti vásár első látásra úgy tűnt, mintha a WAMP-ot látnánk üzletasszonyok igényeihez igazítva, ahol kosztümöket, kis és nagyestélyiket szerezhetnek be, és árukra a hangszóróból ömlő jazzkíséretre alkudhatnának.

 

A szervező szerint a célközönségük valóban a 25-50 közötti közép és felsővezető nők, akik egy helyen szeretnének ruhákra, cipőkre és kiegészítőkre találni, miközben találkoznak egymással is. Zeisky Ákos a minőség szót a lehető leggyakrabban hangsúlyozta, bár amikor körülnéztük, többé-kevésbé magunk is láttuk az erre tett kísérleteket. Az egész napos rendezvényből a délutáni órák voltak a legkevésbé forgalmasak, de a teljes rendezvény alatt 380 vendéget láttak a negyedik Designers' Lounge-n (DL).

„Ez a sorozat tavaly októberben úgy kezdődött, hogy a szervezőink egyike hazánkba rendszeresen utazó külföldieknek szerette volna bemutatni a magyar divattervezők munkáját. A második alkalommal már kibővült a rendezvény, hazai, divatérzékeny nőknek szerveztük meg a rendezvényt, akik nem a plázák kínálatából szeretnék felújítani a ruhatárukat, hanem méretre szabott ruhákat keresnek. Az itt megjelent tervezőknek ez egy lehetőség arra, hogy személyesen találkozzanak az irántuk érdeklődőkkel,  sokuknak ugyanis nincs saját üzlete”- mondta Zeisky. DL-re minden hazai divattervező jelentkezhet, de a szervezők megszűrik a mezőnyt. Ezen a kiállításon többek közt Abody Dóra, Engi Xénia Petronella (EXP), Keintz Regina, Karattur Katalin, az AIAIÉ, a Laoni, Sárossy Zsuzsanna és Tóth Zoltán, Orosz Réka és a Nati 100% Pure Idea vettek részt.

Az esemény leginkább látványos eleme volt az a csaknem teljesen áttetsző EXP fekete csipke koktélruha, amelyet a modell csupán egy tangával viselt, de a decens fiatalasszonyokból álló célközönséget elnézve nem éppen erre a ruhára csaptak le a legnagyobb örömmel. Gyulai Natália divattervező elmondta, az ő standján kifejezetten alkalmi ruhákat kerestek, Orosz Réka kollekciójából pedig egy darab poncsót vásároltak meg a rendezvény napján. „Egy héthónapos terhes nő vette meg, miután elmondta, kinőtte minden kabátját, és mivel nőni fog még a hasa, gondolni kell a jövőre”- mondta Orosz Réka. A jövőről alkotott elképzelései Zeisky Ákosnak is határozottak. „Szeretnénk a rendezvényt a határokon túlra is kiterjeszteni, a szomszédos országok nagyvárosaiban, hogy ott is megismerjék a magyar dizájnt, a tervezők munkáit, de ezek egyelőre tervek.”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.