Megy a lila, de hova? Minek? Mihez?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megint el vagyunk csúszva egy szezonnal, de legalább nem nagyon.

Megint el vagyunk csúszva egy szezonnal, de legalább nem nagyon. A nemzetközi kifutókon még 2009-ben is felbukkannak lila női ruhadarabok, lehet vele kísérletezni. Ami nem egyszerű, mert a lila a legelátkozottabb színek egyike, a rosszul megválasztott árnyalat kiválóan vizihullásit, ami ritkán cél. Legfeljebb eszköz.

A napi melómból az jött le, a fiúk/lányok 80%-ának nem áll jól egyik lila sem, 10%-nak egy bizonyos árnyalat (elsősorban a hideg, rózsaszínbe hajló, vagy a nagyon sötét, és hidegebb padlizsán) remek, a maradék pedig ragyog a lilában. Jó, mi? Az.

Vannak ezek a színtudományos iskolák, tavasz, nyár, ilyesmi, meg mindenféle módszerekről marketingelő sokadvonalbeli tervezők, hát ott csak a parasztot vakítják, van sokkal egyszerűbb módszer is. Ruhadarab az archoz, tükör. Látszik az.

Ha véletlen jó a lila, akkor jön a következő probléma, mi a rákhoz megy? Mondjuk semmilyen másik "szín"-hez, (a fekete, fehér és a köztes szürke nem szín) de épp ezért nincs min aggódni, gátlástalanul lehet játszani.

Férfiingben a nemzetközi trendek szerint is a lila lesz a csúcs 2009-ben, fekete, csokibarna és szürke öltönyhöz szuper. Ezek az izgalmas megoldások érvényesek a nők viselte lilák kombinációira, de nekik (legalább az öltözködésben) sokkal több lehetőséget tartogat az élet. Ilyenkor fizeti vissza az anyatermészet az egyéb téren a férfiakhoz csoportosított előnyöket. Nagyon megérte az üzlet.

Kitúrtam pár érdekes variálási lehetőséget, némelyikről a fene se gondolná, hogy működhet, mégis. A megfelelő árnyalatokkal két egymást taszító színt is össze lehet hozni, szoktak is, Lacroix előszeretettel szórakozik ezzel. Arannyal Versace kombinálta a nyolcvanas években, manapság csak egy hisztis pincsi erőlködik vele itt Magyarországon, ezt most kéne örökre elfelejteni. Ez a párosítás ordas, és bűzlik a krasznaja moszkvától. A nyolcvanas évek a gazdagságról és a kokóról szólt, a szexuális püspöklila és a csicsás arany együtt ocsmány volt már akkor is, de tökéletesen illeszkedett a we're the champions és a barokkos gitárszólók mellé. A nyolcvanas évek menők voltak, na. A kocsim is onnan van.

világos padlizsán-fakó tüdő Alberta Ferretti 2009
Remek vizihulla kompozíció, de mégis finom és szép.

levendula és rozsdás narancs Anna Sui 2009
Anna Sui egy tündéri kollekcióban mutatta be ezt a ruhát, ahol a két legnehezebb szín is jól megférnek egymás mellett.

hideg lila és hideg drapp, barna Gucci 2009
Ezek simán állatok.

pirossal! Oscar de la Renta, Moschino Cheap&Chic 2008/09
Elsőre rémesen hangzik, pedig a piros az anyukája a lilának (a kék meg az apukája) és tényleg, a hideg piros jó a lilához, ahogy a meleg lila is a piroshoz.

És hogy a pasik se maradjanak ki:
Burberry Prorsum, Salvatore Ferragamo, Ermenegildo Zegna, Paul Smith 2009

Idén amúgy a narancs lesz a legmenőbb, ami legalább olyan méretű tömegeknek áll jól, mint a lila. De legalább ez a két csoport nem fedi egymást 100%-ig, így van remény.

És akkor egy kis 1986, Budapest: <object height="344" width="425"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/rEfKQQ9yBuo&hl=es&fs=1"/><param name="allowFullScreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="always" height="344" src="http://www.youtube.com/v/rEfKQQ9yBuo&hl=es&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" width="425"/></object>

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.