Cheryl Cole átveszi a hatalmat Victoria Beckhamtől

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem sokat írtunk eddig Cheryl Cole-ról, csak érintőlegesen került ő szóba eddig összesen kétszer.

Nem sokat írtunk eddig Cheryl Cole-ról, csak érintőlegesen került ő szóba eddig összesen kétszer. Úgy néz ki, hogy a helyzet az igen közeli jövőben elkerülhetetlenül változni fog, tehát ezennel akkor külön posztot szentelünk Cheryl Cole-nak. Az apropó legyen mondjuk az, hogy a szépségkirálynőből lett popénekesnő és "televíziós személyiség" végképp betette a lábát a divat világába azzal, hogy ő lett a februári brit Vogue címlaplánya.

A fenti képen azért Beckhamékkel szerkesztettük össze a jobbról látható Cheryl Cole-t és férjét, mert az énekesnő karrierje eddig kísértetiesen hasonlít arra a pályára, amit az egykori Posh Spice befutott, így aztán nem kizárt, hogy a jövőben - kedves urával együtt - letaszítják majd a trónról a jelenleg első számú brit celebpárt. A hajtás után fotókkal is megmutatjuk közelebbről, ki ez a fényes jövő elé néző énekesnő, valamint pontokba szedjük, miben különböznek (kevésben) és miben hasonlítanak egymásra (sokban) Victoria Beckhammel.

Miben hasonlít Cheryl Cole és Victoria Beckham?

1. Mindketten egy öttagú lányzenekar tagjaként tűntek fel, Victoria (akkor még) Adams a Spice Girlsben, Cheryl (akkor még) Tweedy a Girls Aloudban.

2. Popkarrierjük felhasználásával mindketten beszereztek maguknak egy-egy focistát férjnek. David Beckham megfelelője fent a jobb oldalon Ashley Cole, aki jelenleg a Chelsea balhátvédje.

3. Mindketten egyre többet foglalkoznak a divattal. Victoria Beckhamnek a Spice Girls feloszlása és szólókarrierje befuccsolása után nem is maradt más választása, mint hogy öltözködésével próbáljon a sajtó érdeklődésének középpontjában maradni. Hogy ebben mennyire jó, azt olvasóinknak nyilván nem kell ecsetelni. Cheryl Cole már popkarrierje előtt modellkedett, innen a fokozott érdeklődés a divat iránt. A fenti fotókon egy jótékonysági bemutatón látható tavaly őszről, és ha a Vogue-nak hinni lehet, akkor mostanra ő is divatikonná vált.

4. Mindketten nagy sikerrel zsűriztek tévés vetélkedőket a közelmúltban. Victoria Beckham tavaly tavasszal tűnt fel a Heidi Klum vezette Project Runway című műsorban, míg Cheryl Cole idén ősszel a megasztár-szerű tehetségkutatóban, az X-Factorben mondta meg a tutit.

5. Egyikük sem riad vissza egy kis reklámozástól. Victoria Beckham adta már az arcát a Tescótól Marc Jacobsig mindenkinek, az alábbi képen pedig Cheryl Tweed például csokit "promotál".

Van-e hát bármi különbség Cheryl Cole és Victoria Beckham között?

1. Van, például az, hogy a Girls Aloud nem aratott olyan viharos nemzetközi sikert, mint annak idején a Spice Girls csaknem öt év alatt. Cserébe viszont ők több mint hat éve folyamatosan lázban tartják a briteket és az európai közönség popra fogékony részét, és feloszlás helyett karrierjük mintha csak most kezdene még feljebb ívelni. Rövidebben: ha Cheryl Cole vesz mikorofont a kezébe, nem kap a közönség röhögőgörcsöt.

2. Ashley Cole - egyelőre - távolról sem számít olyan férfi stílusikonnak, mint David Beckham, bár az mindenképpen jó jel ilyen szempontból, hogy már róla is terjesztették, hogy meleg.

3. Cheryl Cole csaknem tíz évvel fiatalabb és még gyermektelen. Ő 1983-as születésű, míg Victoria Beckham 1974-ben született és három kisfiú anyja.

4. Bár egyre gyakrabban látogat ki, és szerepelt a Black Eyed Peas frontemberének egyik szólóklipjében is, Cheryl Cole-ról Amerikában egyelőre gyakorlatilag senki nem tudja, hogy kicsoda.

5. És ami a legfontosabb: Victoria Beckham haja egyre rövidül mostanában, Cheryl Cole azonban nem adta be a derekát a hajlevágatási láznak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

gyb
gyb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.