Gisele Bündchen lesz a Dior új arca

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Igaz a hír, hogy a Dior divatház 2009-es tavaszi kollekciójának új arca Gisele Bündchen lesz.

Igaz a hír, hogy a Dior divatház 2009-es tavaszi kollekciójának új arca Gisele Bündchen lesz. A továbbra is hajadon modellnek, aki egyúttal a Max Factor arca is, nem ez lesz az első Diorral közös munkája, hiszen a 2004-es tavaszi-nyári és az azt követő őszi-téli kollekciók idején már dolgozott a francia luxusmárkának. A két korábbi kampány látványos fotóanyaga és feltehetően a következőé is a híres fényképész, Nick Knight nevéhez fűződik.

(Fotó: Northfoto)

A jelenlegi különösen labilis gazdasági helyzetben nem áll éppen jól a luxusmárkák szénája. Éppen ezért nem mindegy, kivel képviseltetik magukat a következő tavaszi kampányaik során. Sejthető volt tehát, hogy a divatházak ezúttal biztosra akarnak majd menni és merész modellválasztás helyett az igazán nagy húzónevekkel igyekeznek majd az új kollekciókat népszerűsíteni. Ilyen szempontból a nemrég legszexisebb üzletasszonynak választott Gisele tökéletes választásnak tűnik, aki körül borítékolható, hogy nagy felhajtás lesz. Tény azonban, hogy jóval drágább szupermodellekkel dolgozni a divatházaknak, és bár ez a felismerhetőség rovására mehet, az is elképzelhető, lesznek olyan cégek, melyek költségkímélő megoldásként mégis a másik utat választják és új arcokkal fognak dolgozni. A Dior mindenesetre az előbbi mellett tette le a voksát. (Forrás: New York Magazine)

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.