Rihanna lett a Gucci új arca

Olvasási idő kb. 1 perc

A Gucci új, jótékonysági akciójának arca lesz Rihanna.

A Gucci új, jótékonysági akciójának arca lesz Rihanna. A divatház az Unicefet szeretné támogatni azzal, hogy limitált szériás ruháiból befolyt összeget a szervezetnek ajánlja fel. Ezeket a ruhákat a Grammy-díjas énekesnő népszerűsíti majd, aki saját bevallása szerint maga is szeret jótékonykodni.

A barbadosi énekesnőben egyre több divatház lát nagy reklámértéket. Néhány hónappal ezelőtt a Piaget luxusóra gyár kereste meg, hogy csuklójára akaszthasson egy termékét. Az énekesnő Take a Bow című dalához készült klip egyben órabemutató is volt, a kisfilm nézői többször is megcsodálhatták a Piaget új női modelljét az énekesnő kezén. Umbrella című dalának nyomán Rihanna saját esernyői is ismertek, bár túl sok fantázia nincs bennük. Arról egyelőre nem lehet tudni, hogy a Guccinak hosszú távú tervei vannak-e a stíluskirálynő Rihannával, a divatház májusban cserélte le egyik reklámarcát. A korábbi ékszer-kollekciójukhoz fotózott kampányban megjelenő Drew Barrymore helyett Claire Danest választották az új kampány számára. Mint azt Frida Giannini, a Gucci egyik kreatívja elmondta, a cég szerint a színésznő egy modern ikon. Van egy olyan sejtésünk, ezt a jelzős szerkezetet Rihannára is olyan könnyen rá lehetne adni, mint egy Piaget-órát.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Offline celeb fashion

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.