Egyenékszer a gazdinak és házi kedvencének

Olvasási idő kb. 1 perc

Az utóbbi pár hónapban többször is szembesültünk azzal, hogy a gazdik szívesen költenek egész vagyonokat kedvenc ölebükre vagy cicájukra.

Az utóbbi pár hónapban többször is szembesültünk azzal, hogy a gazdik szívesen költenek egész vagyonokat kedvenc ölebükre vagy cicájukra. Egy brit cég vezetősége úgy gondolta, szeretne egy szeletet a tortából, és piacra dobott egy olyan ékszerkollekciót, melynek darabjai kisállat és ember méretben is kaphatók. Vagyis a gazdik és kedvenceik végre a kiegészítőikben is össze tudnak öltözni.

A legolcsóbb ékszer 350 font (közel 112 ezer forint), a legdrágább pedig 15 000 font (majdnem 5 millió forint) – olvasható a FemaleFirst oldalán. A Jari ékszerkészítői persze nem akármilyen anyagokból dolgoznak, az arany, fehérarany és platina ékszereket többek közt gyémántokkal, zafír, ónix és peridot kövekkel díszítik. Ha a gazdi hajlandó eleget áldozni az ügyre, akkor a cég egyik szakembere jó tanácsokkal is ellátja, és a honlap szerint egy nemzetközileg ismert fotós, a díjnyertes Clare-Louise még egy portrét is készít róla és felékszerezett házi kedvencéről. Az oldalon külön felhívják a kissé szkeptikus fogyasztók figyelmét, hogy a bevételük bizonyos részét állatvédő szervezeteknek ajánlják fel. Önt meggyőzték?

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.

Életem

Legális kiskapu: így szerezhetsz extra nyugdíjat

Nem egyedi probléma, hogy valakinek hosszabb-rövidebb időre megszakad a biztosítási jogviszonya. Ez azonban súlyos következményekkel járhat a későbbi időskori ellátásra nézve. Kevesen tudják, de létezik egy teljesen törvényes és szabályozott módszer a probléma áthidalására: a társadalombiztosítási megállapodás.

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.