Három Rihanna közül nehéz választani

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Grammy-kiosztó óta azon törjük a fejünket, nekünk valamiért miért nem jött be a három közül egyik ruha sem, amiket Rihanna öltött magára a jeles rendezvény kedvéért, amikor mi régóta olyan nagy jóindulattal vagyunk iránta.

A Grammy-kiosztó óta azon törjük a fejünket, nekünk valamiért miért nem jött be a három közül egyik ruha sem, amiket Rihanna öltött magára a jeles rendezvény kedvéért, amikor mi régóta olyan nagy jóindulattal vagyunk iránta. Inkább nem töprengünk tovább magunkban, hanem megkérdezzük az illetékes döntőbíró véleményet - azaz az önökét. Ez a fenti fellépőruha szerintünk például úgy néz ki, mintha a kedves Rihanna valami szalmazsákot szorított volna magára egy olyan fekete csillogó lakkdarabbal, ami valószínűleg bármi mással eszméletlenül dögösen festett volna, hiszen rafinált átmenet a fűző és az öv között. Ráadásul az enyhén Pinket idéző, de eredetileg Elvistől származó kacsafarok-frizura sem áll túl jól neki. A hajtás után megmutatjuk a másik két szerkóját is, aztán lehet szavazni! (fotó: AFP)

Az esemény utáni partira Rihanna ebben a némileg egyiptomot, némileg függönyt idéző estélyiben ment el (a fenti baloldali kép), talán arra gondolva, hogy ha egyébként annyi mindent szokott magából láttatni, akkor most az egyszer nyakig beöltözik. Nem kellett volna - vagy legalábbis nem ebbe.

Ez a kék kis fodros darab az a jobb oldalon, amit Rihanna még az egész díjkiosztó előttre, a vörösszőnyeges bevonuláshoz vett fel egy döbbenetesen hegyes sarkú ezüsttopánnal. Ha kicsit megerőltetnénk magunkat, ezt esetleg meg tudnánk szeretni, de nem vagyunk biztosak benne, hogy még mindig szeretnénk-e erőlködni. Ezért a szavazásban ezúttal kivételesen nem is úgy tesszük fel a kérdést, hogy melyik a legszebb, hanem fordítva - arra tessék most szavazni, hogy a három nem-túl-jó közül melyik a legpocsékabb! Az indoklásokat szokás szerint a kommentek közé kérjük beírni.

<embed flashvars="id=1003480&pid=40&hd=false&hi=false" height="200" id="poller_export_1003480" name="poller_export" pluginspage="http://www.macromedia.com/go/getflashplayer" src="http://poll-r.hu/poll/1003480/flash_export" swliveconnect="true" type="application/x-shockwave-flash" width="450" wmode="transparent"/>

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

gyb
gyb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.