Négy celebpulóver - szavazzon a legjobbra!

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az idei tél egyik slágere a kötött, másik slágere a szürke, harmadik a túlméretezett.

Az idei tél egyik slágere a kötött, másik slágere a szürke, harmadik a túlméretezett. Nem csoda hát, hogy könnyedén találtunk négy olyan hírességet, akik szürkés árnyalatú, nagy méretű, kötött pulcsiba öltöztek. Közülük az első a CSI: Miamiból ismert Eva LaRue, itt fenn a bal oldalon. Ő egy bónusztrenddel kombinálta a pulóverét: egy szép nagy bőrövvel a derékon. A jobb oldalon kolleganője, a szintén született sorozatsztár Marcia Cross látható. Amit ő vett fel két forgatás között, az inkább kardigán, mint pulcsi - ha önnek ez a típus jön be, erre szavazzon, miután megnézte a másik két képet is a hajtás után!

Harmadik alanyunk Christina Aguilera, aki természetesen a napos Kaliforniában nincs rászorulva arra, hogy pulóvere melegítsen is (főleg nem nyáron, hiszen ez a kép még tergessége előtt készült), így aztán megengedhette magának, hogy egy szexisebb darabot válasszon. A jobb oldali hölgy neve pedig Rachel Hunter, aki Rod Stewart felesége volt 16 évig. Ő valamivel jobban felöltözött a tankoláshoz, ráadásul felsője érdekes színkompozícióban pompázik.

És most: kattintson!

<embed flashvars="id=1003047&pid=40&hd=false&hi=false" height="250" id="poller_export_1003047" name="poller_export" pluginspage="http://www.macromedia.com/go/getflashplayer" src="http://poll-r.hu/poll/1003047/flash_export" swliveconnect="true" type="application/x-shockwave-flash" width="450" wmode="transparent"/>

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

gyb
gyb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.