Kedvenc szupermodellünk (volt)

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A fenti fotót frissen kaptuk a már visszábbvonultságban élő Alek Wekről.

A fenti fotót frissen kaptuk a már visszábbvonultságban élő Alek Wekről. Hogy ő ki volt, honnan jött, miért szerettük és mit csinál most, az kiderül a hajtás után, sőt, ott egy olyan kép is lesz, ami ennél jobb, de értelemszerűen régibb is. Plusz egy gyönyörű videó.

Alek Wekről azt lehet tudni, hogy 1977-ben született Szudánban. Innen családjával (8 testvére van) Nagy-Britanniába menekült 1991-ben a rettenetes szegénység és polgárháború elől, ahol 1995-ben felfedezte egy modell-ügynök.

Ettől kezdve Alek Weknek hirtelen karrierje lett és szupermodell cseperedett belőle, mert szerencséjére éppen javában zajlottak a kilencvenes évek. Minderre manapság azért nem kerülhetne sor, mert Alekről szinte minden hiányzik, ami egy nőnek díszére válhat: haj, mellek, szabályos arc...  (Igaz, cserébe legalább vékony és 1,80 m magas, amik közül pl. a 90-es évek királynőjére, a töpszli Kate Mossra csak az első igaz, mert ő csak 1,68 m.)

Alek Wek körül vagy látja valaki azt a titokzatos és elegáns aurát, amit a divattervezők is megláttak körülötte vibrálni, vagy egy életre értetlenül áll a jelenség előtt. Persze a szupermodellek valamelyes visszaszorulásával járó ezredforduló az ilyen különlegességek talpa alól igencsak kirántotta a talajt, de Alek nem esett kétségbe, táskákat tervezett és önéletrajzát is megírta Alek címmel, ami azt az utat meséli el, hogyan jutott a nyomorból a lehető legmagasabbra (ezt Natalia Vodianova is elmesélheti majd egyszer).

Hát, ő volt Alek Wek, a kilencvenes évek második felének alternatív szépségideálja. Köszönjük figyelmüket. Most pedig, kérjük, könnyes szemmel tekintsék meg Janet Jackson élete legjobb videoklipjét, a Got Til It's Gone-t, amelyben szintén feltűnik Alex Wek.

<embed height="339" name="flvplayer" src="http://files.indavideo.hu/player/vc_o.swf?vID=4d070b629d" type="application/x-shockwave-flash" width="420"/>
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

gyb
gyb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.