Most akkor ciki a vietnámi papucs?

Olvasási idő kb. 1 perc

Eddig a legnagyobb meggyőződéssel viseltük gumipapucsunkat, főleg Havaianast, attól a pillanattól, hogy már lehetett, persze mindenhova.

Eddig a legnagyobb meggyőződéssel viseltük gumipapucsunkat, főleg Havaianast, attól a pillanattól, hogy már lehetett, persze mindenhova. Most is elég praktikus viseletnek tartjuk, például soha nem fűlik bele a lábunk, kifejezetten kellemes érzés a szelet átengedni a lábujjaink közt, és ha vigyázunk a mozgólépcsőn és a csúszós lépcsőkön általában, még nem is túl balesetveszélyes. Namármost, olyan sok kommentet kaptunk azzal kapcsolatban, hogy a vietnami papucs ciki, hogy mi is egy pillanatra elgondolkodtunk, hogy nem inkább strandviselet-e.

Íme az előnyök: 1. Olcsó. 2. Ha színes, akkor még mutatós is. 3. Mindig látszik a piros lábkörmünk és 4. szinte mindenhez viselhető a casual kategóriában.

Hátrányok: 1. Mivel teljesen lapos sarkú, nem igazán szép benne a láb. 2. Nem lehet benne elegánsan járni, mert hát akárhogy is nézzük, mégiscsak egy papucs. 3. Ráadásul hatalmasat lehet esni benne eső után, ha a papucs felülete is csúszós lesz. 4. Nagyon látszik benne, ha van bőrkeményedés a sarkunkon, és nem kellően ápoltak a csülkeink. 5. Nadrágkosztümhöz vagy egy szép ruhához továbbra is béna.

Ezért összességében azt tudjuk ajánlani, hogy viseljük bátran, de nem húzhatjuk ki nyarat csak ezekben. Kell mellé legalább egy pár szandál is, ha már irtózunk a magas sarkúktól

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

schneider
schneider
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.

Életem

Legális kiskapu: így szerezhetsz extra nyugdíjat

Nem egyedi probléma, hogy valakinek hosszabb-rövidebb időre megszakad a biztosítási jogviszonya. Ez azonban súlyos következményekkel járhat a későbbi időskori ellátásra nézve. Kevesen tudják, de létezik egy teljesen törvényes és szabályozott módszer a probléma áthidalására: a társadalombiztosítási megállapodás.

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.