Beperelhet a szomszéd, ha ezt teszed az otthonodban

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Számtalan probléma forrása lehet, ha nem vagyunk tekintettel a szomszédra a kertünk beültetése során. A tulajdonjog önmagában nem jelenti azt, hogy bármit megtehetünk az otthonunban.

A másik kertjének leárnyékolása, benapozottságának akadályozása, a gyökérzet átterjedése, a levelek áthullása, vagy a kilátás korlátozása rendszerint vita tárgyát képezi. Az Economx összegyűjtötte mindazon a jogi információkat, amelyek segítségére lehetnek azoknak, akik szorult helyzetbe kerültek szomszédaikkal kapcsolatos vitáikban. 

A leggyakoribb szomszédjogi viták alapja a kertekben található növények és fák elhelyezkedése. Általános és megfelelő szabályozás híján ezek az összetűzések azonban nem egyszer bírósági pereskedésig fajulnak. A lap utánajárt, miként lehet ezt megelőzni. 

Még az otthonod kertjében sem mindegy, mit hova ültetsz, ha a szomszédot zavarja
Fotó: INDEX

A szomszédot nem sértheti az, amit az otthonunkban teszünk

Annak, aki kertültetésre adja a fejét, mindig szem előtt kell tartania, hogy a szomszédos ingatlan tulajdonosát nem zavarhatja az ingatlan használatában, birtoklásában nem korlátozhatja, és épületében kárt nem okozhat. 

Bár a fás szárú növények védelméről szóló346/2008. (XII. 30.) kormányrendelet rendelkezik az ültethető növények gondozásáról és a telepítésükkel kapcsolatos szabályokról, azonban nem tér ki a magánterületre, így az ültetési távolságokra sem.

Ezek szabályozásáról önkormányzati rendeletben dönthet önállóan minden önkormányzat.

A mintaként szolgáló, de nem kötelező érvényű rendelet a növényzet mérete szerint határozza meg a legkisebb ültetési távolságot az ingatlan szomszédos telekhatárától mérve. Eszerint belterületen és külterületnek a zártkerten belül eső részén:

  • a szőlő, valamint 3 méternél magasabbra nem növő gyümölcs és egyéb bokor (élősövény) esetében 0,50 méter,
  • 3 méternél magasabbra nem növő gyümölcs és egyéb fa esetén 1 méter,
  • 3 méternél magasabbra növő gyümölcs és egyéb bokor (élősövény) esetében 2 méter távolságot kell tartani. 

Ezek a leggyakoribb ellentétek szomszédok között

A lap Pojják Eszter ügyvédet kérdezte arról, milyen jogi lehetőségeink vannak saját tulajdonú ingatlanunkon, s mi a teendő ha a szomszéddal vitás helyzetbe kerülünk az ott található növények és fák miatt. 

Mint kiderült, jellemzően a nagyobb fák okozhatnak kellemetlenséget vagy bizonyos esetekben kárt is a szomszédnak. Amennyiben a szomszéd kertjéből a fa átnyúló gyökere a házat vagy a kerítést veszélyezteti, lehet kérni a fa kivágását. Erre az önkormányzat jegyzője adhat erre engedélyt.

Idézőjel ikon

„Amennyiben a felek nem tudnak egyről a kettőre jutni egymás között, úgy felszólító levelet érdemes küldeni, melyhez lehetőség van ügyvédi segítséget is igénybe venni. A levélben alaposan meg kell indokolni, hogy mi az a jogsérelem, amely minket ért, károkozás esetén az okozott kárt”

– összegzi a lap az ügyvéd válaszát. 

Megyeri Szabolcs kertépítő szerint a legegyszerűbb módja a konfliktus megelőzésének az, ha a szomszédunk helyzetébe képzelve magunkat már az ültetést megelőzően végiggondoljuk, zavaró lesz-e a fa elhelyezése és mérete. A kertépítő szakember szerint érdemes determinált növekedésű növénytípusokat telepíteni, amik nem nőnek a végtelenségig. Előnyös lehet, ha nem csak a fa végső méretét, hanem vízigényét is szem előtt tartjuk mg az ültetést megelőzően, mert a sok locsolástól akár be is vizesedhet a szomszéd épület fala. 

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!