Így válthatjuk be a sérült bankjegyeket 2025-ben

Olvasási idő kb. 2 perc

2025-ben sem érdemes eldobni a szakadt, ragasztott vagy részben hiányos forint bankjegyeket – a Magyar Nemzeti Bank, valamint a hitelintézetek és a Posta továbbra is köteles névértéken beváltani ezeket, amennyiben a papír legalább fele ép maradt. Csak akkor lehet szükség szakértői vizsgálatra, ha a címlet vagy valódiság nem egyértelmű.

A hétköznapi használat során könnyen előfordul, hogy egy-egy bankjegy elszakad, meggyűrődik vagy akár elázik, sokan ilyenkor reflexből félreteszik vagy egyenesen kidobják a pénzt, pedig 2025-ben is egyszerű módon lehet a sérült forintbankjegyeket beváltani. A Magyar Nemzeti Bank szabályzata szerint minden olyan pénzt, amelynek több mint 50 százaléka megvan, és egyértelműen azonosítható a címlete, a hazai hitelintézeteknek és a Magyar Postának kötelező névértéken kicserélni.

A bankjegycsere szabályai

A cserére többféle lehetőség is adott: a bankfiókokban vagy postákon leadott sérült bankjegyet új, ép bankjegyre cserélik, ugyanabban a címletben vagy más értékben, utóbbi esetben azonban a pénzintézetek alkalmazhatnak címletváltási szabályokat, például korlátozásokat a kiadott címletek nagyságára. Amennyiben a bankjegy címlete nem látható, vagy a valódiságát nem lehet megállapítani, a pénzintézet jegyzőkönyvet vesz fel, és a bankjegyet továbbítja az MNB-hez szakértői vizsgálatra. Ebben az esetben a beváltás eredménye attól függ, hogy az MNB szakértői meg tudják-e állapítani a címletet és a bankjegy valódiságát.

Ha sérült egy bankjegyünk, kidobás előtt érdemes elolvasni a csere szabályozásait
Fotó: Majid Saeedi / Getty Images Hungary

Fontos tudni, hogy nem minden sérülés számít elfogadhatónak. Ha egy bankjegyet például szándékosan rongáltak meg firkálással, lyukasztással vagy egyéb módon, az már nem váltható be. Ugyanez vonatkozik a festékkel szennyezett bankjegyekre is, amelyek gyakran automatákból történő lopások után kerülnek forgalomba. Az ilyen bankjegyek nemcsak hogy beválthatatlanok, de egyes esetekben rendőrségi vizsgálat is indulhat miattuk.

Sokan nem tudják, de

Idézőjel ikon

két külön fél bankjegy, például egy hosszában kettészakadt papírpénz két darabja akkor is beváltható, ha egyértelműen összeillenek, és együtt alkotják a teljes bankjegyet.

Az is előfordulhat, hogy valaki egy sérült bankjegyet fizetésként ad át, ebben az esetben a kereskedő megtagadhatja az elfogadását, de a vevő akkor is beválthatja azt a banknál vagy postán.

Összességében tehát érdemes tudatosan kezelni a megsérült készpénzt, és nem kidobni azt, hiszen a legtöbb esetben még teljes értékű fizetőeszköznek számít. Érdemes odafigyelni arra is, hogy ne sértsük meg szándékosan a bankjegyeket, és ne használjuk azokat például jegyzetelésre, rajzolásra vagy hajtogatásra, mert ezek is a beváltás megtagadásához vezethetnek. A Magyar Nemzeti Bank és a kapcsolódó intézmények célja, hogy a bankjegy továbbra is megbízható és használható fizetőeszköz maradjon, akár egy kis ragasztással is.

Ha kíváncsi vagy az 5 mindennapi tárgyra, ami betegségeket hordozhat, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is! (Talán nem árulunk el nagy titkot, hogy a pénzérmék, bankjegyek is a listán vannak.)

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.