Az EESZT és az iskolákban alkalmazott Kréta elektronikus napló rendszer összekapcsolásáról Kántor Irénnel, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke nyilatkozott a Portfolionak.
Egyszerűbb adminisztráció
Az EESZT és a KRÉTA összekötése véget vethet végre az iskolai igazolások papír alapú kiállításának. A két elektronikus rendszer összekötésével elérhető, hogy a pedagógusok a saját informatikai rendszerükben láthassák a kiadott orvosi igazolást.
![A gyerekek betegségéről már nincs szükség papír alapú orvosi igazolásra](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5639/56392/563923/56392359_8b731271220c20b0db154eb84f2f1820_wm.jpg)
Az orvosszakmai szervezetek már évek óta küzdöttek azért, hogy az oktatási intézmények fogadják el a szülői igazolásokat betegség esetén is.
Ugyanis a gyerekorvosok munkaidejének több mint a fele az iskolai hiányzások miatti igazolások kiállítására megy el, miközben ilyenkor sokszor nincs is szükség semmilyen orvosi vizsgálatra. Ez pedig hátráltatja a betegellátást. Az ügyben egységes eljárás eddig nem volt, ez pedig a szülők és az orvosok, valamint az orvosok és az intézmények között is gyakran konfliktushoz vezetett.
A gyermekorvosok már évek óta jelezték, hogy hátráltatja a betegellátást az, ha az adminisztrációs elvárások miatt kell kiállítaniuk orvosi igazolásokat. Eközben az intézményvezetők nehezményezték, hogy nem tudják a gyermek hiányzását elfogadni, ha arról nincs orvosi igazolás.
Az új jogszabály szerint a szabályozás a távolmaradások orvosi igazolásának egyszerűsítése érdekében megteremti annak a lehetőségét, hogy az óvodai foglalkozásról és a tanítási óráról, valamint a kollégiumi foglalkozásról történő távolmaradás igazolásához szükséges orvosi igazolás az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Téren (EESZT) keresztül jusson el a köznevelési vagy szakképző intézményekbe. A jogszabály szerint az elektronikus igazolást a távolmaradás hiteles igazolásának kell tekinteni.
Az Országos Mentőszolgálat okostelefonra letölthető alkalmazása sokféleképpen segít, ha baj van. Ha szertnéd tudni, hogy a segélyhívó gomb megnyomásával hogyan tudsz segítséget kérni minél goyrsabban, olvasd el az erről szóló cikkünket is.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés