Új tilalom lépett életbe: több tízezres bírságot kaphatsz, ha megszeged

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A tavasz beköszöntével megkezdődtek a horgásztilalmak Magyarországon. Március elejétől több népszerű halfaj esetében is életbe léptek a korlátozások, így a horgászoknak pontosan ismerniük kell, mely példányokat kötelező azonnal visszaengedni a vízbe. Egyetlen rossz döntés vagy a szabályok ismeretének hiánya is súlyos következményeket vonhat maga után.

A szabályozás értelmében március elsejétől tilalom vonatkozik többek között a balinra, a süllőre, a kősüllőre és a sügérre is, míg a csuka és a sebes pisztráng tilalmi ideje már korábban megkezdődött. A Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége arra figyelmeztet, hogy a következő időszakban, áprilisban és májusban további fajok, például a márna, a ponty és a harcsa megtartása is tilossá válik – hívta fel a figyelmet a Pénzcentrum.

A horgászoknak ügyelniük kell a korlátozásokra

A tilalmi időszakok mellett a horgászoknak ügyelniük kell a méretkorlátozásokra és a naponta kifogható darabszámokra is.

A szabályok betartatását szigorúan ellenőrzik, és a mulasztás súlyos anyagi terhet róhat azokra, akik hibáznak.

A pénzbeli bírság összege alapesetben a halvédelmi érték ötszöröse, de ha ez nem éri el a 20 ezer forintot, akkor is legalább ekkora minimumösszeget kell befizetnie az érintett horgásznak.

A tiltást megszegő horgászok komoly büntetésre számíthatnak
Fotó: Yulia Grossman / Getty Images Hungary

Így alakulnak a további büntetések

A jogsértés súlyától függően az állami horgászjegyet 1-től 3 évig terjedő időszakra, kirívóan súlyos esetben pedig akár 5 évre is bevonhatják a hatóságok. Ez a büntetés jelentősen korlátozza a hobbijuk gyakorlásában azokat,

Idézőjel ikon

akik nem tartják tiszteletben a szaporodási időszak védelmét szolgáló előírásokat.

A pénzbírságon és az eltiltáson túl jogi procedúrákkal is szembenézhetnek a vétkes horgászok. A halvédelmi bírság kiszabása mellett ugyanis szabálysértési eljárás is indulhat, amely további büntetések kiszabását eredményezheti.

A szakértők szerint a horgászoknak saját érdekükben érdemes folyamatosan követniük az aktuális korlátozásokat, hogy elkerüljék a súlyos jogi és anyagi következményeket.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.