Jégpályává változik Magyarország: piros riasztást is kiadtak a pokoli időjárás miatt

Olvasási idő kb. 2 perc

A jeges, –15 fok alatti éjszakai hőmérsékletek után nappal sem lehet sok jóra számítani az időjárásban. A délnyugati országrészben élőket az intenzív ónos eső miatt intik fokozott óvatosságra, de hazánk egész területén extrém hideg lesz.

Baranyában és Somogy vármegyében a legmagasabb fokú, piros riasztás van érvényben a tartós, több órás ónos eső miatt, amely mennyisége meghaladhatja az 5 millimétert – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.

Nagy mennyiségű ónos eső érkezik

A csapadékzóna a késő délelőtti és déli óráktól, nyugat-északnyugat felől éri el az országot. Ezeken a hazai területeken az ónos eső a kezdeti havazást váltja majd fel, az említett két vármegyében hulló, nagy mennyiségű jeges csapadék komoly veszélyt jelenthet a közelekedésben.

Ónos eső Bács-Kiskunban, Fejérben, Győr-Moson-Sopronban, Tolnában, Vasban, Veszprémben és Zalában is várható, utóbbi két vármegyében másodfokú riasztás van érvényben a csúszós csapadék miatt.

A jég mellett havazás is jön

A meteorológiai előrejelzés szerint északabbra, nagyjából a Mosonmagyaróvár-Békéscsaba vonal tágabb térségében kisebb havazás is valószínű. Itt általában 1-3 centiméteres friss hóréteg alakulhat ki, de helyenként a fehér lepel akár 4-5 centiméteresre is megvastagodhat az utakon. Az ország keleti harmadában ennél kisebb, 1 centiméter körüli mennyiség hullhat.

Marad az extrém hideg is

Az ország nagy területén mért –15 fok és annál alacsonyabb hőmérséletek után a nappal sem enyhül sokat: még délelőtt is lesznek olyan területek, ahol –18 fok lesz, de a nap egészére igaz, hogy

Idézőjel ikon

a legmagasabb hőmérséklet is –10 és 0 Celsius-fok között alakul.

Az alacsonyabb értékekre északkelet felé haladva számíthatunk.

Segíts a bajbajutottaknak

A meteorológusok arra figyelmeztetnek, hogy a rendkívüli hideg miatt a sózás ellenére is visszafagy a víz és a latyak az utakon, ezért azok nagyobb területen csúszhatnak. 

Ha ezeken a hideg napokon utcán fagyoskodót látsz, vagy tudomásod van olyan embertársadról, aki a fűtetlen otthonában próbálja átvészelni az extrém időjárást, segíts! Ebben a cikkünkben írtunk arról, hogyan teheted ezt meg.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.