Kellemetlen időjárási jelenség miatt adtak ki figyelmeztetést: ezt a két vármegyét érinti

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Keddre virradóra nagyobb területen számítani kell sűrű, helyenként életveszélyesen rossz látási viszonyokat okozó ködre, amely különösen a Dunántúl déli felén húzódó térségekben lesz meghatározó. Több vármegyében veszélyjelzés is lesz.

Ezekben a vármegyében rohamosan romolhat a látástávolság, helyenként akár néhány tíz méterre is csökkenhet – írja előrejelzésében a HungaroMet.

Két vármegyére adtak ki veszélyjelzést

A legsúlyosabb helyzet Baranyában és Somogyban várható, ahol az előrejelzések alapján tartós, sűrű köd képződhet.

Érkezik a köd, több vármegyére adtak ki veszélyjelzést
Fotó: iiievgeniy / Getty Images Hungary

Ezekben a vármegyékben a meteorológiai szolgálatok már előre jelezték, hogy fokozott óvatosságra lesz szükség, mivel a látási viszonyok akár órákon keresztül is kritikusan rosszak maradhatnak.

Napközben ugyan többfelé csökkent a felhőzet, így átmenetileg javulnak a látási viszonyok, de a keleti országrészben makacsul kitart a borongós idő.

Északkelet felől néhol gyenge eső is előfordulhat, főként a határ mentén, ám a szél továbbra is mérsékelt marad.

A köd mellett hűvös is lesz

A hőmérséklet jellemzően 8 és 13 fok között alakul, de

Idézőjel ikon

az északkeleti térségek kissé hűvösebbre számíthatnak.

Ez az időszak nemcsak az autósok számára jelent komoly kihívást, hanem a gyalogosoknak és kerékpárosoknak is fokozott figyelemmel ajánlott közlekedniük.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hegedűs Barbara
Hegedűs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.