Napokra akadozni fog a net és a telefon – nagy leállás jön országszerte

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Magyar Telekom szeptember 15. és 19. között országos hálózatfejlesztési és karbantartási munkálatokat hajt végre, amelyek számos településen átmeneti fennakadásokat okozhatnak az internet-, a televíziós és a telefonszolgáltatásban. Az érintettek között több nagyváros és fővárosi kerület is megtalálható.

Az Infostart információi szerint a kimaradások hossza a helyszíntől függően néhány perctől egészen több óráig terjedhet.

Karbantartás miatt jönnek a fennakadások

A Magyar Telekom Nyrt. közleményében hangsúlyozta, hogy az úgynevezett „országtuning” program részeként zajló korszerűsítések célja a hálózat gyorsaságának és megbízhatóságának javítása.

A Telekom a karbantartás kapcsán köszönetet mondott az előfizetőknek a türelemért és a megértésért
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

A munkák ugyanakkor a hét folyamán több tízezer előfizetőt érinthetnek, mivel a leállások országszerte érezhetőek lesznek.

A hét első napjaiban nemcsak Budapesten, hanem Szegeden, Szombathelyen és Székesfehérváron is számítani lehet átmeneti kiesésekre. Emellett több vármegye kisebb településein is dolgoznak majd a szakemberek, ahol a hajnali és reggeli órákban előfordulhat, hogy órákraleáll az internet, a televízió és a telefonszolgáltatás.

A tervezett munkák időpontja és az érintett helyszínek részletes listája a Telekom hivatalos weboldalán található meg.

A vállalat arra kéri az ügyfeleket, hogy ha a jelzett időszakokon túl is fennakadást észlelnek, indítsák újra digitális elosztójukat. Ha ez nem vezet eredményre, a telefonos ügyfélszolgálat segít a hiba elhárításában. A Telekom köszönetet mondott az előfizetőknek a türelemért és a megértésért.

A mobil már nemcsak a kamaszok mindennapjainak része, hanem a felnőttek és az idősebb generációk életében is központi szerepet kap. De milyen hatással van mindez a gyerekekre? A válaszért olvasd el a következő cikkünket is

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.