Változik a KRESZ: tiltótáblát kaphatnak ezek a közlekedési eszközök

Olvasási idő kb. 1 perc

Az ötven éve megalkotott KRESZ mára nem tudja teljes mértékben követni a közlekedésben megjelent új eszközöket, ezért az új változatban több járműtípus használatát is külön, korszerű szabályok rendeznék.

Miután a motoros rollerek használata egyre elterjedtebbé vált az elmúlt időszakban, a veszélyes balesetek miatt akár a „Motoros rollerrel behajtani tilos” táblával is találkozhatunk majd az utakon – írta meg az Index.

Új KRESZ-tábla szabályozná a rollereket

A jelenleg érvényben lévő, csaknem öt évtizedes KRESZ bár több módosításon is átesett, mára nem tudja lefedni a közlekedési szokások és a technológia fejlődésének új kihívásait. Emiatt az ősszel bemutatandó új tervezetben a motoros rollerek is külön szabályozást kapnak, és tiltótábla bevezetése is szóba jöhet.

Az elmúlt években rohamosan megnőtt a rollerek okozta balesetek száma; a KRESZ új táblával figyelmeztetne
Fotó: Nico De Pasquale Photography / Getty Images Hungary

Két kategóriába sorolnák ezeket az eszközöket

Az első csoportba a legfeljebb 25 km/órás sebességre képes járművek, a másikba pedig azok kerülnének, amelyek teljesítménye meghaladja az 1000 wattot, vagy gyorsabbak a 25 km/órás határnál.

Idézőjel ikon

A minisztérium ősszel mutatná be a tervezetet, amit társadalmi egyeztetésre bocsátana, így mindenki véleményezheti.

Rohamosan megnőtt a rollerek okozta balesetek száma

A Bethesda Gyermekkórház közölte: az elmúlt hét hónapban 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerezés közben szerzett sérülések miatt. A kórház kiemelte a védőfelszerelés viselésének fontosságát, ugyanis a baleset okozta fejsérülések súlyosak vagy életveszélyesek is lehetnek.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Németh Anna
Németh Anna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.