Óriási kárt okozhatsz, ha ezt teszed a szabadban: súlyos büntetés jár érte

Olvasási idő kb. 2 perc

Hat vármegyére terjesztették ki a tűzgyújtási tilalmat a hatóságok, az ország más részein korábban már bevezetett korlátozás pedig továbbra is érvényes. Ha figyelmen kívül hagyod ezt a figyelmeztetést, nemcsak súlyos bírságot kockáztatsz, hanem hosszú éveken át tartó környezeti károkat is okozhatsz.

A hőség, a tartós csapadékhiány és a fokozódó tűzesetek miatt holnaptól, vagyis június 21-től Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun után Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Pest vármegyében is tilos tüzet gyújtani – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élemiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Tájékoztatásuk szerint a száraz aljnövényzet és biomassza miatt még egy kisebb szél vagy lejtős terület is elegendő lehet ahhoz, hogy a tűz gyorsan terjedjen, akár 15-30 méter magas lángokkal égő koronatűzzé fejlődve. Az előrejelzések szerint a következő napokban sem várható számottevő csapadék, miközben a meleg miatti intenzív párolgás tovább csökkenti a növényzet nedvességtartalmát.

Belterületen is kockázatos 

A Nébih arra hívja fel a lakosság figyelmét, hogy különösen figyeljenek arra, hogy a járművekből ne dobják ki a cigarettacsikket, azok ugyanis könnyen lángra lobbanthatják az útmenti növényzetet. Emellett belterületen is kockázatos tüzet gyújtani, miután

Idézőjel ikon

a felszálló, izzó zsarátnok akár több száz méterre is képes tüzet okozni.

Ezekre vonatkozik a tűzgyújtási korlátozás

A korlátozás ideje alatt tilos tüzet rakni az erdőkben, fásított területeken és azok 200 méteres körzetében – ez a szabály vonatkozik a kiépített, kijelölt tűzrakóhelyekre is. A zárt tűzterű, szikrafogóval ellátott gázüzemű sütő-, főző- és melegítőeszközök használatát azonban továbbra sem korlátozzák.

Óriási károkat okozhat a figyelmetlenség

Mint arról a Dívány is írt néhány nappal ezelőtt, a szabályt nagyon fontos komolyan venni, egyfelől azért, mert aki e tilalmat megszegi és tüzet okoz, 10 ezer forinttól egymillió forintig terjedő bírsággal sújtható. Ráadásul, ha az oltáshoz a tűzoltók beavatkozása is szükséges, a büntetés legalább 200 ezer forint, de akár 3 millióra is rúghat. Másfelől, egy pillanatnyi figyelmetlenség hosszú éveken át tartó környezeti károkat okozhat. Az aktuális tűzgyújtási tilalomról és a tűzgyújtási szabályokról a www.erdotuz.hu honlapon lehet tájékozódni. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.