Kiadták a riasztást: ezekre a vármegyékre jégeső, zivatar csap le

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az ország középső és nyugati vármegyéire a délutáni órákban zivatarok csaphatnak le: a HungaroMet villámlás, erős szél, jégeső miatt adott ki citromsárga riasztást.

A mai nap első felében a Duna vonalától keletre még sok helyen napsütéses idő várható, a nyugati vármegyékben azonban már ekkor is záporokra lehet számítani. A délutáni órákra azonban az ország jelentős része fölött megvastagszik a felhőzet, és a záporok mellett akár zivatarok is kialakulhatnak. A nappali hőmérséklet várhatóan 15 és 23 Celsius-fok között alakul.

Tizenegy vármegyében van érvényben riasztás

A következő megyékre adott ki a HungaroMet elsőfokú, citromsárga riasztást:

  • Pest
  • Baranya
  • Bács-Kiskun
  • Fejér
  • Győr-Moson-Sopron
  • Komárom-Esztergom
  • Somogy
  • Tolna
  • Vas
  • Veszprém
  • Zala
Noha csütörtökig egyetlen vármegyére sem adtak ki további riasztást, viharok bármelyik nap kialakulhatnak
Fotó: Kaszás Tamás / Index

Azokon a területeken, ahol zivatar miatt riasztás van érvényben, erős, 45-65 km/h közötti szél, intenzív csapadék, valamint apró szemű jégeső is kialakulhat.

Idézőjel ikon

A viharokban az elsődleges veszélyforrás a villámlás.

A záporok, zivatarok a hét további részében is velünk maradnak: változó eséllyel, de szinte mindennap kialakulhatnak. Holnap naposabb idő várható, de egy-egy záporra, zivatarra azért van esély, a nappali hőmérséklet 20 és 25 Celsius-fok között alakul. Szerdán délelőtt naposabb, délután felhősebb lesz az előrejelzések szerint az idő, estétől pedig növekszik csapadék kialakulásának az esélye. Hasonló hőmérsékleti értékekre lehet számítani, mint kedden.

A hét második felében is változó időjárásra kell felkészülni, olykor napos, olykor felhős, viharos, esős, szeles idő várható. A hőmérséklet is a hét elején tapasztaltakhoz hasonlóan alakul majd.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.