Ellenőrizni kell, nincsenek-e gyerekek az autó alatt: te tudtál erről a szabályról?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Azt tudod-e, hogy létezik egy olyan állam, ahol nem szabad kormány nélkül vezetni? Ne gondold azt, hogy ilyen és ehhez hasonló szabályok csak a tengerentúlon lehetnek, Európa egyes országainak sem kell szomszédba menni a furcsaságokért.

Nem viccelünk akkor, amikor azt állítjuk, hogy van egy olyan amerikai állam, ahol tilos bekötött szemmel vezetni. Ha kontinensünkön nem is találtunk ilyesmi szabályt, azért van néhány olyan regula, amely elsőre, sőt másodikra is képtelennek hangzik, mégis létezik. Például ezek!

Ha nincs alkoholszondád, be se ülj az autóba!

Kezdjük rögtön Franciaországgal, az egyetlen olyan országgal, amely megköveteli, hogy minden sofőr tartson magánál alkoholszondát. Ez az előírás ráadásul nemcsak az autósokra, hanem a motorosokra is ugyanúgy vonatkozik. Ugyancsak francia szabály, hogy az autóvezetők nem használhatnak fej- és fülhallgatót a volán mögött, még akkor sem, ha nem zenét hallgatnak, hanem telefonálnak.

Alkoholszonda legyen nálad, de a fül- és fejhallgatót felejtsd el Franciaországban, ha vezetsz!
Fotó: Adam Gault / Getty Images Hungary

Csak nyugalom!

Nemcsak Németországban, hanem Cipruson is zokon veszik, ha egy sofőr keresetlen szavakkal, durva gesztusokkal adja a másik tudomására, ha nem tetszik neki valami.

A sértegetésért azonban, ha rajtakapják, nem ejnye-bejnye, hanem egészen komoly pénzbírság jár.

Cipruson még azt is nagyon szigorúan veszik a hatóságok, ha valaki eszik vagy iszik vezetés közben, olyannyira, hogy az országban autózáskor egy korty vizet sem szabad elfogyasztania a sofőröknek.

Itt ruha nélkül is lehet vezetni

Ha egyszer szeretnéd kipróbálni, hogy milyen lehet meztelenül vezetni, akkor irány Németország! Itt ugyanis, miután az autó magántérnek számít, a sofőrök nyugodtan nekivetkőzhetnek. Ez a szabály bár végtelenül egyszerűnek tűnik, arról egyetlen autóvezetőnek sem szabad elfelejtkeznie, hogy a járművön kívül, közterületre szállva már igenis gond lehet a ruhátlanság, hiszen meztelenül járni-kelni ott már bizony tilos. Ahogyan mezítláb vezetni is…

Büntetés jár a papucsban vezetésért

A mezítlábas vezetésért Spanyolországban is komoly büntetés jár, sőt, a spanyol hatóságok azt sem tolerálják, ha valaki papucsban vagy épp ing nélkül közlekedik.

Ha valaki képtelen ezeket betartani, akkor inkább autóba se üljön!

Spanyolországban nem veszik jó néven a papucsban vezetést
Fotó: thitimon toyai / Getty Images Hungary

Egy hely, ahol be kell nézni az autó alá

Az egyik legfurcsább közlekedési szabályt Dániában találjuk, ahol már régóta törvény mondja ki: minden indulás előtt ellenőrizni kell, hogy nem rejtőznek-e gyerekek az autó alatt.

Csakis tiszta autót lehet vezetni

Noha nincs sok fogalmunk arról, mikortól számít egy autó piszkosnak, jobb, ha Fehéroroszországban, Oroszországban és Bugáriában inkább patyolattiszta autóval kelünk útra. Ezekben az országokban ugyanis tilos koszos kocsival járni-kelni.

Ne lépj járatlan útra Izlandon!

Aki valaha járt már Izlandon, valószínűleg érti, miért nem szabad „járatlan” úton hajtania. A helyi törvények ugyanis – ha csak nincs kijelölt parkolóhely – tiltják a kijelölt úton kívüli autózást a veszélyeztetett növények és vadon élő állatok védelme érdekében.

A szabályt érdemes nagyon komolyan venni, mert a magas bírság a legkevesebb, amit egy óvatlan sofőr kaphat.

Rosszabb esetben börtönbüntetés is lehet a vége. 

Izlandon a természet megóvása miatt nem szabad a kijelölt útról letérni
Fotó: anyaberkut / Getty Images Hungary

Kell a pluszszemüveg

Svájcban, Portugáliában és Spanyolországban gond lehet abból, ha egy kontaktlencsét vagy szemüveget viselő sofőr nem tart egy cseredarabot a látást segítő eszközeiből. Ha megállít valakit a rendőr, annak számolnia kell azzal is, hogy kérni fogják a pluszokulárét. Ha az autóvezető nem tudja felmutatni, már nyúlhat is a pénztárcája után. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.