Ilyen feltételek mellett továbbra is jár a kedvezményes nyugdíj a nőknek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az idén is lehetőségük van azoknak a nőknek kedvezményes nyugdíjba menni, akik 40 éves jogosultsági idővel rendelkeznek. Bár az ellátásra feljogosító feltételek nem változtak, jó tisztában lenni azzal, hogy az érintetteknek milyen lehetőségeik vannak.

A kedvezményes nyugdíjra vonatkozó jogszabályok továbbra is megszabják, milyen körülmények között lehet az ellátásban részesülőknek korlátozás nélkül dolgozni.

Változatlan feltételek mellett igényelhető a nyugdíj

A nők kedvezményes nyugdíja a hatályos szabályozás szerint 2025-ben is változatlan feltételekkel igényelhető. Ennek megfelelően az érintetteknek meg kell szerezniük legalább 40 évi jogosultsági időt. Ebből alapesetben legfeljebb 8 év lehet a gyermeknevelésre tekintettel kapott ellátások folyósítási idejével szerzett szolgálati idő, vagyis legalább 32 évi szolgálati időt keresőtevékenységgel, azaz munkával kell megszerezniük – írja a Nyugdíjgurura hivatkozva az economx.hu.

A nők kedvezményes nyugdíjának nem feltétele a munkaviszony megszüntetése
Fotó: Olga Shumitskaya / Getty Images Hungary

A szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy a kedvezményes nyugdíj igénylésének nem feltétele a keresőtevékenységgel járó biztosítási jogviszony, például a munkaviszony megszüntetése.

A kedvezményes nyugdíj összegénem megállapítása megegyezik azzal, ahogyan a korbetöltött öregségi nyugdíj összegét megállapítják. Eszerint nem csak a 40 évi jogosultsági idő, hanem az érintett hölgy egész élete során szerzett összes szolgálati idő és az 1988 óta szerzett, nyugdíjjárulék alapját képező kereseteiből számított nettó havi életpálya átlagkeresete figyelembe vételével számítják ki a kedvezményes nyugdíj összegét.

Így vállalhatnak munkát nyugdíj mellett a nők

A nők kedvezményes nyugdíja saját jogon járó, teljes nyugdíj. Nem terheli semmilyen levonás amiatt, hogy a nyugellátást valaki a nyugdíjkorhatár betöltése előtt veszi igénybe. Éppen ezért, ha az érintett betölti a nyugdíjkorhatárát, már nem fogják újra számítani a nyugdíj összegét. 

Azok a nők, akik kedvezményes nyugdíjban részesülnek, bármely jogviszonyban korlátozás nélkül dolgozhatnak a versenyszférában.

Ha azonban valaki a közszférában végezne munkát a nyugdíj mellett, a főszabály továbbra is az, hogy a kedvezményes nyugdíj folyósítását az adott évre vagy évekre szüneteltetik, kivéve a nyugdíj szüneteltetése alól mentesített gyermekvédelmi, gyermekellátási, közoktatási, szakképzési és szociális területet.

Szintén szüneteltetik a nyugdíj folyósítását abban az esetben, ha valaki egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló nyugdíjas, ám részükre a nyugdíjpótló jövedelemkiegészítés rendszere változatlan formában fennmarad 2025-ben is. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?