Kevesebbet vonhatnak jövőre a bérből ilyen célra: tömegeket ment meg az intézkedés

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A végrehajtási szabályok módosításával a bérből, nyugdíjból levont összegek változhatnak: a Nemzetgazdasági Minisztérium terve szerint megemeli azt az összeghatárt, amely mentes az ilyen típusú letiltásoktól.

Ez az alacsonyabb jövedelműek számára segít biztosítani a megélhetéshez szükséges anyagi forrásokat. A minisztérium közleménye szerint a mindenkori nettó minimálbér hatvan százalékára emelkedhetne az inkasszózás által nem érintett összeg.

Csökkenhet a bérlevonásba vonható összeg

Jelenleg meglehetősen csekély pénze marad annak, aki kis bér mellett végrehajtás alanya. A végrehajtás által mentesített összeg mindössze 60 ezer forint, mai minimálbérben számítva a 60 százalék viszont már 106 450 forint lenne.

Idézőjel ikon

Azt is kezdeményezik, hogy a családi adókedvezmény teljes összege mentesülhessen a végrehajtás alól.

A kis bérből élők járhatnak jól majd, kevesebb lesz a havi szintű levonás
Fotó: Oliver Rossi / Getty Images Hungary

Az indokolásban szerepel, hogy a minimálbér az elmúlt években folyamatosan emelkedett, így kifejezetten esedékessé vált a végrehajtás alól mentesített jövedelemrész ehhez igazodó megállapítása. Kiemelik, hogy az új, százalékban megfogalmazott kedvezmény lehetővé teszi, hogy a minimálbér tervezett emelésével arányosan nőjön ennek a mentességnek a mértéke is.

Így nő a minimálbér

A minimálbér emelkedésének mértékéről épp a napokban tettek bejelentést. 2025-ben 9 százalékkal, 290 800 forintra, 2026-ban 13 százalékkal, 328 600 forintra, 2027-re 14 százalékkal, 374 600 forintra emelkedik az. A garantált bérminimum mértéke 2025-ben 7 százalékkal növekedik, 348 800 forintra.

A minimálbér emelése révén 2027-re eléri az arra az évre prognosztizált rendszeres bruttó átlagkereset felét. Emellett a bruttó átlagkereset ezer eurós szintre emelése is a következő évek tervei között van.  

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.