Megjelent a lista: ezek a jelszavak rejtik a legnagyobb veszélyt

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Idén is nyilvánosságra hozták azoknak a jelszavaknak a listáját, amelyek a legnagyobb veszélyt hordozzák magukban. Mutatjuk a leggyakrabban használtakat.

Hatodik éve hoznak nyilvánosságra egy kutatást a leggyakoribb jelszavakról NordStellar közreműködésével, ebből kiderül, hogy az embereknek még mindig van mit tanulniuk ezeknek a használatárólírja a Pénzcentrum. Az idén azonban nemcsak a személyes jelszavakat, hanem a vállalati szférában használtakat is megnézték, de ezek sem hoztak túl jó eredményt. Ez utóbbiak azonosítása az e-mail címekhez tartozó domainnevek alapján történt, a jelszavak többsége ugyanis az e-mail címekkel együtt szivárgott ki.

A gyakori jelszavak veszélyesek lehetnek

A kutatás során egy 2,5 terabájtos adatbázist használtak, amely kizárólag már nyilvánosan elérhető forrásokból származott, köztük a dark webre kiszivárgott információkat tartalmazott. Az elemzés 44 országra terjedt ki, a vizsgálat során kizárólag statisztikai adatokra fókuszáltak, az internetfelhasználók személyes adatait nem figyelték.

Ha ezen a listán a jelszavad, veszélyben lehetsz
Fotó: MarioGuti / Getty Images Hungary

A kutatás vezetője szerint még mindig nagyon problémásak a jelszóhasználati szokások, ami komoly biztonsági kockázatokat rejt magában. A lista segíthet abban, hogy kiszűrjék azokat, amelyek a legnagyobb veszélyt jelentik, és megváltoztassák.

A leggyakrabban használt személyes jelszavak Magyarországon

  1. 123456
  2. qwerty123
  3. qwerty1
  4. 123456789
  5. 63245009
  6. 12345
  7. 12345678
  8. jelszo
  9. password
  10. asdasd
  11. 111111
  12. 83773049
  13. 8933959
  14. 000000
  15. 1234567
  16. attila
  17. dick123
  18. qwertz
  19. asd123
  20. asdfgh

A leggyakrabban használt vállalati jelszavak Magyarországon

  1. 123456
  2. 12345
  3. 123456789
  4. 111111
  5. qwerty123
  6. 12345678
  7. jelszo
  8. 1234567
  9. qwerty1
  10. password
  11. csemege6
  12. temppass
  13. asdasd
  14. 1234
  15. Online
  16. attila
  17. malacka
  18. Casino
  19. macska
  20. eszter

Ha listán szerepel a jelszavad, neked is érdemes megváltoztatni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.