Hatalmas széllökések jönnek, nyolc vármegyére is érvényes riasztás

Olvasási idő kb. 2 perc

Az ország nyugati része citromsárgára színeződött a térképen: a riasztást a legtöbb helyre zivatarok miatt, három vármegyében azonban az erős, akár 70 kilométer/órát meghaladó széllökések miatt adták ki.

Ezzel az erős széllel indult már a nap: az Alpokalja mellett a Bakonyban és a Kisalföldön számíthatunk a reggeli órákban a fent leírt erősségű széllökésekre, melyek a nap folyamán megszelídülnek majd.

A riasztást a széllökések erőssége indokolja

Ezek számunkra erősek lesznek, de szerencsére nagyon komoly károkat nem okoznak, rövid ideig tartanak, Ez azonban nem azt jelenti, hogy jelentősen javul az időjárás. A délután folyamán ugyanis nyugat. északnyugat felől tör be egy hidegfront az országba, ennek mentén pedig zivatarok alakulhatnak ki.

A szeles nap után visszatér majd az igazi ősz is, de mára még több riasztás is érvényes
Fotó: Michael Buettgen / 500px / Getty Images Hungary

Ezek hevességére jellemző, hogy a Nyugat-Dunántúlon helyenként akár 20 milliméternyi eső is lehullhat.

Mindennek köszönhetően a mai, az ország egyes területein kifejezetten nyárias, 27 fokos hőmérsékleti maximummal járó időjárás az évszakra jellemzővé változik. 

Hétfőn kifejezetten alacsony éjszakai hőmérsékleteket is mérhetünk majd, éjszaka az ország egyes részen akár egy fokig is zuhanhat az.

Visszajön az indián nyár

Jövő hét közepére ugyanakkor a prognózis szerint újra elérjük az akár 23-24 fokos nap közbeni hőmérsékleti maximumot, így hosszú távon nem kell még az igazán csípős ősszel megbarátkoznunk.

Aki frontérzékeny, annak a mai nap nem lesz egyszerű: az érkező hidegfront előterében még melegfronti hatások jellemzők, szervezetünk mind a kettőre reagálhat. A hétvégén aztán egy újabb, kisebb hidegfront is érkezhet, így a nagyon változékony időjárás miatt hozzá kell szoknunk azokhoz a panaszokhoz, amelyeket a lehűlések és felmelegedések ki tudnak váltani testünkben.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.