Így érhető el az egymilliós fizetés Magyarországon

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A munkavállalói szervezetek támogatják, a munkáltatók szerint csak adó- és járulékcsökkentés esetén van esély a kormány tervének megvalósítására, amely szerint 2-3 éven belül 1 millió forint lenne az átlagbér és 400 ezer forint a minimálbér.

Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti nyilatkozata szerint a kormány 2-3 éven belül komoly átlag- és minimálbér-növekedést szeretne elérni. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége szerint az elképzelést inkább célkitűzésnek lehet tekinteni, megvalósulására 2-3 éven belül nem látnak esélyt – írja a Portfolio. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége közölte: akkor lehet valami a tervből, ha nagy mértékben csökkennek az élőmunkaterhek. „El tudnék képzelni egy ilyen erőltetett bérfelzárkóztatást, ha a szociális hozzájárulási adó is folyamatosan csökken” – mondta Perlusz László, a szövetség főtitkára. 

Fel is lendítheti Magyarország gazdaságát a fizetésemelés

A Munkástanácsok Országos Szövetsége szerint nem irreális az elképzelés. „Ha megvan a bátor kormányzati szándék, akkor nem tartjuk irreálisnak a 2-3 éven belüli 1 millió forintos átlagfizetést” – mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke. Véleménye szerint a lépés még a gazdaság élénülését is eredményezheti, hiszen fellendítheti a fogyasztást.

Közölte: azért nem tud jelentősen nőni most a magyar gazdaság, mert visszaesett a lakossági fogyasztás.

Ezereurós minimálbér és egymillió forintos átlagfizetés a cél Magyarországon
Fotó: Olena Malik / Getty Images Hungary

 

„A következő 3 év tervezett erőteljes minimálbér és garantált bérminimum emelése miatt sem elérhetetlen az 1 millió forintos átlagfizetés” – mondta Palkovics. A Munkástanácsok számításai szerint az 1 millió forintos bruttó átlagbér 2027-ig elérhető lenne évi 15 százalékos emeléssel. Azt azonban fontos tudni, hogy ez jutalmakkal, pluszjuttatásokkal számított összeg. A rendszeres kereset, vagyis az alapfizetés így 900 ezer forint fölé ugrana.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.