Titkos bankkártyával trükközött a szállásadó: milliós bírsággal fizetett érte

Olvasási idő kb. 1 perc

Sok pénze bánja annak a trükkös szállásadónak, aki leleményes trükkel próbálta elrejteni a bevételét.

Egy szállásadó trükkösen rejtette el bevételét, ahol nemcsak szolgáltatások, hanem termékek is elérhetőek voltak. A tulajdonos egy titkos bankártyaterminál használatával gondoskodott arról, hogy bizonyos tételek rejtve maradjanak – írja a Haszon.hu.

A turpisságra úgy derült fény, hogy a tulajdonos banknál vezetett bankszámlájának adatai nem egyeztek azokkal az adatokkal, amelyek a bankkártya termináljából származtak. A vásárláshoz ugyan járt a terminálból kinyomtatott hőpapír, ám ez volt hivatott helyettesíteni a számlát is – így vált gyanússá.

A szállásadó trükkje egy másik terminálon alapult, ám nem ez volt az egyetlen szabálysértő cselekedete
Fotó: fizkes / Getty Images Hungary

Trükkös csalás a szállásadónál

Hamar fény derült a leleményes üzletre, mivel a bankszámlán lévő összeg nem egyezett azzal, amit a terminál jelzett. Aztán így az is kiderült, hogy a terminálhoz egy külföldi számla tartozik, amelyen látható volt a magyar számláról hiányolt pénzforgalom. Ezek a jóváírások azonban leginkább termékértékesítéssel voltak kapcsolatba hozhatóak, amiről sem számlát, sem nyugtát nem biztosított a szolgáltató.

A további vizsgálatok kiderítették, hogy a cég vezetője nem tudott elszámolni a különböző áruk beszerzésével, így több kérdést is felvetett az üzletmenet. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közbelépése után a cég vezetője mindent rendelkezésre bocsátott, ám az igazoltatlan eredetű árukkal továbbra sem tudott elszámolni.

A NAV majdnem kétmillió forintnyi bírságot szabott ki mulasztás és a számvitel rendjének megsértése miatt.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Karsa Tímea
Karsa Tímea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.