Óriási hiba az Apple Payben, sok magyartól vontak le jogtalanul nagyobb összeget

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Több hazai pénzintézetet is érintett az Apple Pay hibája, amely során indokolatlanul vontak le pénzt a magyarok bankszámlájáról. Volt, aki több százezer forintos tranzakcióról kapott értesítést.

Tömeges, indokolatlan levonásokról számoltak be az Apple Pay használatával kapcsolatban az Index olvasói, akiktől több ezertől több százezer forintig terjedő összegeket vontak le egyik pillanatról a másikra. Az egyik érintett számláját öt perc alatt 74 tranzakcióval összesen 550 ezer forinttól szabadította meg a mobilfizetési és digitális tárca szolgáltatása, amellyel az iPhone, Apple Watch, iPad és Mac készülékeken fizethet a felhasználó. 

A probléma szinte az összes hazai bankot érintette.

Az Apple Paynél történt hiba

Az OTP Bank tájékoztatása szerint a hiba az Apple-nél keletkezett, és ők is „százával” kapják az ügyfelektől a bejelentéseket. Az Erste Bankhoz is sok bejelentés érkezett, de a lap beszámolt olyan Raiffeisen bankos ügyfélről is, akitől 12 990 forintot vontak le egy olyan előfizetésért, amelyet már hónapokkal korábban lemondott. Mint írták, több MBH bankos és revolutos olvasó is jelezte, hogy a probléma őket is érinti,

Idézőjel ikon

egyiküknél például három tranzakcióval összesen 22 ezer forintot vontak le.

Önálló életre kelt az Apple Pay: valószínűleg korábbi tranzakciókat vont le újra, hibásan
Fotó: Chainarong Prasertthai / Getty Images Hungary

Korábbi tranzakciókat „másolt” a szolgáltatás

Noha azt az Apple cikkünk megjelenéséig nem erősítette meg, a lapnak küldött beszámolók alapján úgy tűnik, hogy az Apple Pay a már korábban kifizetett előfizetéseket vonta le ismét hibásan. 

Az OTP Bank tájékoztatása szerint a hibát elhárították, az új tranzakciók már nem érintettek.

Az MBH a Díványnak megerősítette, hogy a június 26-i külső technikai hiba, amely során az Apple alkalmazásboltja egyes felhasználók bankkártyáit tévesen megterhelte, az MBH egyes ügyfeleit is érintette. 

Idézőjel ikon

„Kollégáink azonnal jelezték a problémát az Apple felé, és megtették a szükséges lépéseket. A téves tranzakciók jóváírásáról később tájékoztatjuk ügyfeleinket.”

Valamennyi pénzintézet azt tanácsolja pórul járt ügyfeleinek, hogy vegyék fel a kapcsolatot a bankjukkal. A pénzintézetek többsége már értesült a problémáról és segítenek a helyzet rendezésében. Emellett érdemes jelenteni a hibát az Apple-nek is, amelyet az ügyfelek megtehetnek az Apple Pay alkalmazáson vagy az Apple ügyfélszolgálatán keresztül. Megoldás lehet az Apple Pay letiltása is, amely a legegyszerűbb módja a további levonásoknak, továbbá tanácsos megnézni a bankunk weboldalát a szolgáltatás használata előtt, hogy van-e bármilyen ismert hibáról hír azzal kapcsolatban.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?