Pokoli hőség kezdődik: mutatjuk, mikor lesz a legmelegebb

Olvasási idő kb. 2 perc

A hét végéig fokozatos melegedésre kell számítanunk, a meteorológusok szerint egyre nagyobb területen lesz hőség, sok napsütéssel és erős UV-sugárzással.

Hétfőtől napról napra melegszik az idő, péntekre a 38 fokot is elérheti a hőmérséklet csúcsértéke. A szervezetünket mégsem ez viselheti meg leginkább, hanem az, hogy hajnalonta is mindössze 20 fokig csökken a hőmérséklet, vagyis nem lesz mód regenerálódni. Emiatt hőségriadó is életbe lép: kedden az ország 6 déli vármegyéjére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést, szerdán pedig ezek közül három helyen sárgából a magasabb fokozatot jelző narancsszínre vált a veszélyjelzés – derül ki a HungaroMet időjárás-előrejelzéséből

Hőségriadóval fenyeget az időjárás

Hétfőn nagyrészt derült, gyengén felhős időre lehet számítani, de délután a Dunántúlon több gomolyfelhő is megjelenhet, ezekből záporok, zivatarok is kialakulhatnak. A szél többnyire mérsékelt marad, csupán zivatarok környezetében erősödhet meg. A nappali csúcshőmérséklet 27 és 32 fok között alakul.

Hétágra süt a nap, szokták mondani, és a hőségriadó idején ez duplán igaz lesz
Fotó: fhm / Getty Images Hungary

Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk, jelentős csapadék nélkül. A déli szél mérsékelt marad, a hőmérsékleti minimumok 14 és 20 fok, míg a maximumok 28 és 34 fok között alakulnak.

Szerdán száraz, napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, és csapadékkal sem kell számolnunk, a déli, délnyugati szél helyenként azonban megélénkülhet. Hajnalban a hőmérséklet általában 16 és 22 fok között, a nappali csúcsérték pedig 30 és 36 fok között alakulnak.

Csütörtökön jobbára napos idő várható, amelyet időként megvastagodó fátyolfelhőzet zavarhat meg, de csapadék nem lesz. Néhol időnként megélénkülhet az északkeleti, keleti szél. Hajnalban 17-23, a délutáni órákban 30-37 fok valószínű.

Pénteken sok napsütésre lehet számítani gomoly- és fátyolfelhőkkel, csapadék nem valószínű. Több helyen megélénkül, de van, ahol meg is erősödhet a déli, délkeleti szél. A minimum-hőmérséklet 17-24 fok, a csúcsérték pedig 32-38 fok között várható.

Ilyen időjárásban muszáj védekezni az UV-sugárzás ellen

A kánikula idején különösen fontos lesz a napsugárzás elleni védekezés, mivel normál bőrtípusnál már negyed óra alatt is leéghetünk. A HungaroMet figyelmeztetése szerint az UV-index meghaladja majd a 7-es értéket, ezért a szakemberek azt javasolják, hogy napközben 11 és 15 óra között kerüljük a napozást, viseljünk vállat takaró pólót, szalmakalapot, és használjunk fényvédő krémeket.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.