Úgy emelkedik ez a banki költség, hogy észre sem veszed: 28 százalékos a drágulás

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Már megismerhettük, hogy az infláció miatt mennyivel emelkedtek a banki díjak, azonban további drágulásra számíthatunk az év során.

Az infláció miatt drágulnak a banki szolgáltatások díjai, már az egyszerűbb számlák is jóval többe kerülnek, mint azt megszoktuk. A folyamatosan változó számla- és kártyakínálat ráadásul még magasabb árakat hoz.

Drágulnak a banki költségek

Már az összes nagyobb bank bejelentette, mennyivel emelkednek szolgáltatásainak díjai, azonban ezek az összegek várhatóan nem állnak meg itt, az év során további drágulásra számíthatnak az ügyfelek. Az Én Pénzem most kiszámolta a saját adatai alapján, hogy átlagosan 28 százalékkal drágultak az egyszerűbb számlák a korábbiakhoz képest.

Drágulnak a banki költségek
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Ez nemcsak az inflációs emeléseket tartalmazza, hiszen folyamatosan változik a bankok számla- és kártyakínálata is, ami szintén magasabb díjakat hoz.

Idézőjel ikon

A jelenleg változatlanul hagyott díjaknál is számíthatunk a későbbiekben drágulásra.

Nem áll meg a drágulás

Április elsejétől már többe kerül az OTP, a CIB, a K&H, a Raiffeisen és az Unicredit ügyfeleinek is a bankszámla. Május elsejétől (esetenként április 30-ától) az Erste és az MBH is emelte díjait. 

Egyes bankok kiemelték, hogy a napi ügyek intézéséhez szükséges díjaik átlagosan a tavalyi infláció alatt emelkedtek. Azonban az ügyfelek nem nyugodhatnak meg, az év során bármikor emelhetnek a díjakon. Az MBH az idén már többször is drágított. Április utolsó szombatján tették közzé, hogy néhány díj emelése nem történt meg április 30-án, illetve május 1-jén. Kimaradt például a devizaszámlák elektronikus átutalási költségének növelése, de utólag erről is rendelkeztek: augusztus elsejétől a korábbi, legalább 2862 forintos díjat 3365 forintra növelik. Egyúttal emelik azt az összeget is, amit így maximálisan felszámíthatnak. Ez 0,62 százalék (ez a mérték nem változik) 28625 helyett 33663 forint lesz. 

A K&H is módosított utólag, javították a „hibásan feltűntetett díjfizetési gyakoriságot” az sms-eknél. A költség így az összes üzenet helyett darabonként értendő. 

Az Ersténél közölték, hogy az inflációs (17,6 százalékos) drágítás nem érinti az Őrszem szolgáltatás díjait, valamint a George díjcsomagok, az Egyszámla Diák Díjcsomagok és a Cseperedő Díjcsomag egyes díjait. A devizaszámlára befizetés forint díjának devizára átszámításánál a 2024. év elsőként jegyzett számlakonverziós középárfolyamot alkalmazzák a tárgyhó első napján érvényes számlakonverziós középárfolyam helyett.

A CIB augusztus elsejétől emeli a hitelkártyák díjait. A főkártya éves díja 3706 forintról 3770 forintra nő. A THM pedig 37,59 százalékról 38,22 százalékra emelkedik. Az OTP a márciusi díjemelés után május elsejétől visszavont néhány akciót – ilyen például a devizaszámla, vagy a halálozási rendelkezés díjkedvezménye. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kovács Eszter
Kovács Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.