Drasztikusan megemelkednek idén ezek a törlesztőrészletek: adósok ezrei érintettek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Babaváró hitelt 2019 óta igényelhetik házaspárok, ami azt jelenti, hogy idén először szembesülnek megemelt törlesztőrészletekkel azok, akiknek nem sikerült teljesíteni az igényléskor vállalt feltételeket.

A Babaváró hitelt igénylő családok közel negyedénél nem született egy gyermek sem a megjelölt határidőre, vagyis az eltelt öt év alatt. Emiatt jelentős törlesztőrészlet-emelkedésre számíthatnak az adósok.

A sok család számára vonzó módon igen kedvezményes feltételek mellet igényelhető Babaváró hitelt 2019 júliusa óta folyósítják Magyarországon. Ez a típusú, családoknak szánt hitel az első öt évben kamatmentes, de ez a szabályok szerint csak akkor marad így, ha ebben az időszakban születik az igénylő házaspárnak legalább egy gyereke.

Drasztikusan megemelkedhetnek a törlesztőrészletek a Babaváró hitelnél
Fotó: bluecinema / Getty Images Hungary

Amennyiben ez nem teljesül, akkor a kölcsönt kamat mellett kell tovább fizetni, ráadásul az addig kapott kamattámogatást is vissza kell téríteni az államnak egy összegben, írja a Bankmonitor

Átlagosan közel 10 milliós hitelt vettek fel a házaspárok

Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár elmondása szerint az első igényléseknél nemsokára lejár a határidő, azonban sok családnál nem született meg az első gyerek. Az MNB adatai alapján 2019-ben 471,6 milliárd forint Babavárót folyósítottak összesen. A családoknak adott átlagos hitelösszeg megközelítette a megadott maximumot, vagyis a 10 millió forintot. A számok azt mutatják, hogy öt évvel ezelőtt körülbelül 47-48 ezer fiatal házaspár vette fel ezt a kölcsönt.

Duplájára is nőhet a törlesztőrészlet

A jelenlegi adatok szerint a házaspárok közel negyedénél nem született meg a baba az adott határidőre, ez közel 11-12 ezer családot jelenthet. Azonban még van idő a gyerekvállalás teljesítéséig, így ez a szám csökkenhet valamennyit. Ha ezt is beleszámoljuk, akkor nagyjából 9-10 ezer családnál nem teljesül a Babaváró hitel feltétele, ők pedig a határidő lejártakor nehéz helyzetbe kerülhetnek az emelkedő törlesztőrészlet miatt. A kölcsönre megszűnik a kamattámogatás, a korább

Idézőjel ikon

A kölcsönre megszűnik a kamattámogatás, az addig igénybe vett támogatást pedig vissza kell fizetni, ráadásul egy összegben, a határidő lejártát követő 120 napon belül.

A hitel normál kamatát az ötéves futamidejű állampapíraukciók átlaghozama alapján határozzák meg. A legfrissebb adatok alapján a kölcsön kamata 12,66 százalék körüli értékre emelkedhet, ez pedig duplázódást is jelenthet az eredeti törlesztőhöz képest. Konkrétumokra fordítva a szót, egy 20 éves futamidőre felvett 10 millió forintos hitel törlesztőrészlete nagyságrendileg 45 ezer forintról 96 ezerre emelkedhet, emellett másfél-kétmillió forintnyi kamattámogatást kell visszafizetnie azoknak, akik nem váltak szülővé.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kovács Eszter
Kovács Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.