Nagy árat fizethetsz, ha ez kimarad az adóbevallásodból

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem bánik majd kesztyűs kézzel azokkal a NAV, akiknél kiderül, hogy igen fontos adatokat hagytak ki a személyijövedelemadó-bevallásukból.

Íme, a legfontosabb tudnivalók a vészesen közeledő határidő előtt!

Az előző évekhez hasonlóan idén is több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét készíti el automatikusan a Nemzeti Adó- és Vámhatóság (NAV) – derül ki az adóhatóság MTI-nek küldött közleményéből. Mint írták, ehhez nem kell beküldeni a kedvezményekre jogosító, vagy a munkáltatói, kifizetői igazolásokat, azokat csak az ötéves elévülési idő végéig kell megőrizni. Azok az adózók azonban kiegészíthetik a tervezetet, akik jogosultak valamelyik adókedvezményre, de

év közben nem kérték annak érvényesítését a munkáltatójuktól, kifizetőjüktől.

Nem csak a bér olyan típusú bevétel, amely után adózni kell, a lakáskiadásból befutó összeget is be kell vallani a NAV-nak
Fotó: Francesco Carta fotografo / Getty Images Hungary

A NAV arra kéri az adózókat, hogy minden olyan tervezetben nem szereplő jövedelmet és adót valljanak be, amelyről tudnak, így tehát fontos kiegészíteni például akkor is, ha valakinek

Idézőjel ikon

ingatlan-bérbeadásból, ingó- vagy ingatlanértékesítésből vagy éppen tőzsdei ügyletekből származik jövedelme.

Súlyos pénzünkbe kerülhet, ha valamilyen lényeges adatról elfelejtkezünk: ellenőrzéskor ugyanis nemcsak a be nem vallott jövedelem utáni adót kell megfizetni, hanem az adóhiány miatti adóbírságot és a késedelmi pótlékot is.

Hasznos tudni, hogy a KAÜ (Központi Azonosítási Ügynök)-azonosítóval rendelkezők már március 15-től megnézhetik a saját adóbevallási tervezetüket a NAV eSZJA-oldalán vagy ügyfélportálján. A tervezethez azonban természetesen az is hozzájuthat, akinek nincs ilyen azonosítója: ők adóazonosító jelük és születési dátumuk megadásával március 18-ig SMS-ben, a NAV honlapjáról elérhető űrlapon, levélben, telefonon és személyesen is kérhetik a tervezet postázását, amelyet legkésőbb május 21-ig lehet módosítani. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.