Az ország, ahol a különalvás a családi béke jele: érdemes megfontolni?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Amikor azt halljuk, hogy egy pár külön hálószobában alszik, szinte kivétel nélkül az az első gondolatunk, az ő kapcsolatuk bizony már a végét járja. De ez nem feltétlenül van így, sőt a japán párok épp a különalvásra esküsznek.

Ennek pedig leginkább a hétköznapok megszervezésével kapcsolatos praktikus okai vannak. Az már egy másik dolog, hogy a házasságok tartósságának is jót tesz. A japánok életmódja a bizonyíték arra, hogy nem kell feltétlenül a legrosszabbra gondolni, ha egy házaspár úgy dönt, esténként külön ágyban, sőt külön hálószobában hajtja álomra a fejét. A szigetország lakóit a különalvásban az sem akadályozza meg, hogy az ország igencsak behatárolt területe és a magas népességarány miatt a családok kénytelenek kis alapterületű házakban és lakásokban élni. Nézzük, miért választják a házaspárok a különalvást Japánban!

Eltérő az alvásritmusuk

A leggyakoribb indok, ami miatt a japán párok úgy döntenek, hogy külön fekszenek le aludni, az az eltérő munkarend. Ha valaki későn ér haza munkából, vagy korábban kell elindulnia otthonról reggel, akkor óhatatlan, hogy fel ne ébressze a vele egy szobában alvót, akinek így romlik az alvásminősége, és megeshet, hogy nem tudja kellőképpen kipihenni magát. Ilyen eltérő életritmus esetén praktikusabb, ha a párok külön szobában töltik az éjszakát. Ez zavartalan és egészségesebb alvást biztosít mindkettőjük számára.

A japánok fontosnak tartják, hogy ha korán kelnek, akkor ne ébresszék fel a még alvó társukat
Fotó: Oscar Wong / Getty Images Hungary

A babák az anyjukkal alszanak

Már a tudomány is bebizonyította, hogy az együtt alvás segíthet a szülőknek és a gyerekeknek a nyugodtabb alvásban, hiszen stabilizálja a hőmérsékletet és pulzusszámot, melyek csecsemőkorban különösen fontosak, ugyanakkor csökkenti a hirtelen csecsemőhalál kockázatát is. Mindemellett az együtt alvás hozzájárul ahhoz is, hogy a gyermeknek jobb legyen az önértékelése, gyorsabban váljon függetlenné, és kiválóan teljesítsen az iskolában.

Az együtt alvás sok szempontból jó a babának. Az apa döntése, hogy a közös ágyban marad-e
Fotó: Indeed / Getty Images Hungary

Éppen ezért a japán édesanyák nagyon fontosnak tartják, hogy születésüktől fogva a gyerekeikkel aludjanak. Amikor új taggal bővül a család, az édesapáknak el kell dönteniük, hogy ugyanabban az ágyban akarnak-e pihenni, ahol az édesanya és a baba alszik, vagy másik szobába költöznek. 

Számukra a különalvás békét jelent

Míg számos más kultúrában az emberek többsége azt feltételezi, hogy a különalvó párok a válás küszöbén egyensúlyoznak, addig a japánok ezt épp másképp látják. Miután különösen értékes időnek tartják az éjszakai pihenésre fordított órákat, és tisztában vannak a pihentető alvás fontosságával, nem akarják, hogy alvás közben megzavarják őket. 

Éppen ezért nem szeretik, ha a hálótársuk horkol, nyugtalanul alszik vagy éppen rúgkapál mellettük. 

A japán matracok hagyományosan egyszemélyesek

A hagyományos japán futonágyban csak egy embernek kényelmes az alvás
Fotó: davidf / Getty Images Hungary

A pamuttal kitömött, kemény matraccal felszerelt japán futonágyak praktikusak, mert nem foglalnak sok helyet. A praktikum jegyében régen csak ilyen egyszemélyes ágyként funkcionáló, földre fektetett, kitömött matrac és paplan együtteséből álló ágyat használtak a japánok, mert ez könnyen összehajtható, és bárhová eltehető. Emiatt ma is sok család használja ezt a fekhelyet. Miután a futonágyak hagyományosan egyszemélyesek, így még ha egy szobában alszik is az adott házaspár, nem férnek el kényelmesen a matracon. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.