Kitálaltak az amerikai exelnökök: ettől olyan különleges az elnöki különgép

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy nukleáris robbanásnak is képes ellenállni az amerikai elnök különgépe, az Air Force One, amelyet a levegőben is meg lehet tankolni, hogy veszély esetén még leszállnia se kelljen az elnökkel a fedélzeten. A mindenkori Mr. President addig is élvezheti a Jackie Kennedy által tervezett belső designt: porcelánokat, ezüstöket és kristályokat, amik az enteriőrt díszítik mindhárom emeleten – derül ki korábbi elnökök beszámolóiból.

Az elnöki különgép még innen, Magyarországról nézve is fogalom. Nem csoda, hogy Hollywood fantáziáját is megmozgatta, pedig akkor még talán nem is került közel 70 millió forintba egyórányi üzemeltetése, mint manapság. Ez amúgy több mint tízszer annyi, mint egy hagyományos kereskedelmi járat használatának költsége óránként. De ezen nem kell csodálkozni, hiszen az Air Force One reptetéséhez több száz ember munkájára van szükség, beleértve több másik repülő egyidejű használatát is. Amikor pedig egy repteret az a megtiszteltetés ér, hogy fogadhatja az elnöki különgépet, azt jó előre értesítik, hogy egy órával a landolás előtt megtisztíthassa teljes légterét.

Exelnökök beszámolói alapján most kiderültek bizonyos részletek, például, hogy az Air Force One-nak nemcsak „testőre” van egy titkos katonai gép formájában, amely védi az átlagos repülési magasság felett, a hagyományosnál jóval gyorsabban szálló repülő Fehér Házat, de dublőre is akad. A két azonos elnöki gép egymás mellett repül, így a gigantikus „itt a piros, hol a piros” játékban senki nem lehet benne biztos, melyikben ül a világ egyik legvédettebb személye.

Mindeközben az Amerikai Egyesült Államok elnöke kényelmesen élvezheti az utazást családjával az ötcsillagos szállónak megfelelő légi erődben, ahol az újságíróknak is külön kabin jut, s ha az elnöknek bármire panasza lenne, hatalmas személyzete ugrásra készen áll, ahogy az orvosok is a gépen található, jól felszerelt privát kórházban.

A belsőt a szőnyegektől a luxusdekorig Jacqueline Kennedy álmodta meg
Fotó: Universal History Archive / Getty Images Hungary

A háromemeletes repülő páncélteremben a jólétet és a jól létet sok egyéb mellett 20 televízió, több mint 85 telefonkészülék és -vonal, két hatalmas és jól felszerelt konyha és egy 12 millió dolláros hűtőszekrény garantálja. Ebben lehet elég nyalánkság akár heteken át, leszállás nélkül is!

Eddig csak Trump elnök nem ájult el a fényűző légi luxustól, így saját gépet vásárolt, méghozzá egy Rolls-Royce motorokkal felszerelt sugárhajtásút, amely nagyobb az elnöki különgépnél, belül aranyozott, kívül a Trump család címere borítja, és a szerény „Trump Force One” nevet viseli.

Azt mondta, ideje lecserélni… Getty Images Hungary
Fotó: Matt Stroshane

Talán igaza volt Trump elnöknek, hogy lecseréli a legendás repülő erődöt, mert már Obama utasítást adott az új gépek tervezésére, amelyek egyenként 3 milliárd dollárba kerülnek, és talán jövőre már repülnek is fedélzetükön az elnökkel.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.