Ezekre figyelj, hogy elkerüld a baleseteket – van köztük, amire nem is gondolnál

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A téli időszakban egészen más, sokkal balesetveszélyesebb körülményekkel szembesülhetnek az autósok. A rendőrség összeszedte, hogyan készülhetsz föl, és készítheted föl járművedet is a hideg hónapokra.

Október végén megkezdődött a téli időszámítás – a nappalok rövidülésével jelentős mértékben megváltoznak a közlekedési körülmények is, amelyekre érdemes felkészülni. A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság összeszedte, mire érdemes figyelni, hogy kisebb eséllyel kerülj balesetveszélyes helyzetbe. 

Az autón és a vezetőn is múlik a baleset elkerülése

A tippeket alapvetően két csoportra lehet osztani. Egy részük a jármű felkészítésére vonatkozik, másik része pedig inkább vezetéstechnikai tanács: mit érdemes tenni és mit fontos elkerülni a téli időszakban a volán mögött.

Télen sokkal nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie az autósoknak – megnő a balesetveszély is
Fotó: chris-mueller / Getty Images Hungary

Ha eddig nem tetted meg, így készítheted föl az autódat a hideg hónapokra:

  • fontos az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás és a fékrendszer ellenőrzése
  • a különböző halmazállapotú csapadékokra is álljon készen a jármű: ellenőrizd, hogy jól működik-e az ablaktörlő, és hogy megfelelő szélvédőmosó-folyadékkal fel van-e töltve; készíts be jégkaparót vagy jégoldó spray-t az autóba
  • ha még nem tetted, cseréld le mielőbb a nyári gumikat: ezek 7 Celsius-fok alatt már nem biztosítanak megfelelő tapadást télies útviszonyok között
  • ellenőrizd (ellenőriztesd) a fékek és a futómű megfelelő állapotát
  • ha teheted, érdemes műszeresen is átvizsgáltatni a lengéscsillapítók állapotát, hiszen nagyban befolyásolják a kocsi úttartását és stabilitását

Így vezess télen is biztonságosan

A Tolna vármegyei rendőrség a vezetőket is jó néhány fontos tanáccsal ellátta. Télen gyakran találkozhatunk ködfoltokkal – ilyenkor ne csak akkor fékezz pánikszerűen, amikor már lecsökkent a látótávolság, mert hátulról beléd csúszhatnak, inkább jó előre lassíts.

A hideg időszakban korábban sötétedik, így délután is szükség lehet a csak előrefele világító nappali menetfény helyett a tompított fényszóró használatára.

A ködfényszórót csak akkor kapcsold be, ha tényleg szükség van rá. A nem megfelelő fényszóró használata ugyanis zavarhatja a többi közlekedőt, és veszélyhelyzetet idézhet elő. Télen nagyobb vezetéstechnikai kihívást jelenthetnek a gyakran nedves, nyálkás, esetenként falevelekkel borított, jeges, havas utak. Vedd figyelembe, hogy ilyen körülmények között nő a fékút és a féktávolság, hirtelen fékezésnél pedig könnyebben megcsúszhat az autó.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a pára és a köd nagymértékben rontja a távolságbecslő képességet – a tárgyakat a valóságosnál olykor távolibbnak láthatjuk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.