Érdekes megoldás a túlzott telefonhasználatra: 3 kilós telefontok a trükk

Olvasási idő kb. 2 perc

Új szintre emelték a digitális detoxot: egy amerikai dizájner olyan telefontokot tervezett, amely szó szerint megnehezíti a folyamatos görgetést. A közel három kilós tok célja, hogy fizikailag megakadályozza a túlzott mobilhasználatot, eközben ráébresztve a felhasználókat arra, hogy mennyire rabjaik a készüléküknek.

A „6-Pound Phone Case”, vagyis a 3 kilós telefontok gyakorlatilag egy acéltégla, amely két fémlemezzel fogja körbe a telefont, és csak egy imbuszkulccsal lehet levenni. A cég Kickstarter oldalán úgy fogalmaztak:

Idézőjel ikon

A kezed és a karod fizikailag elfárad használat közben, ez a fáradtság emlékeztetni fog arra, hogy tedd le a telefont.

A tok túl nehéz ahhoz, hogy egy kézzel lehessen kezelni, és túl nagy ahhoz, hogy elférjen a zsebben, és pontosan ez volt a feltalálók célja.

Így egyszerű a digitális detox

A vállalat bevallása szerint az ötlet eleinte tréfának indult, de amikor az első tesztelők arról számoltak be, hogy a képernyőidejük csaknem a felére csökkent, valódi üzleti terv lett belőle. A 210 dollárba (kb. 71 ezer forintba) kerülő tok acélból vagy sárgarézből készül, és az iPhone 13-17 modellekhez illeszkedik. A nehézkes használat szándékos:

Idézőjel ikon

a kényelmetlenség az, ami segít a képernyőidő csökkentésében.

A digitális detoxot szolgáló telefontok a régi telefonok súlyára emlékezteti a használókat
Fotó: Brais Seara / Getty Images Hungary

A telefontok fizikai akadályt jelent

A Matter Neuroscience szerint a legtöbb digitális függőség elleni eszköz azért hatástalan, mert önfegyelemre épít:

a képernyőidő-korlátokat könnyű figyelmen kívül hagyni, az időkorlátos dobozok használatát pedig hamar feladjuk.

Ezzel szemben a fizikai megoldás kézzelfogható akadályt jelent. A tok a ’80-as évek „téglatelefonjait” idézi, amikor még valódi erőfeszítés kellett a mobilhasználathoz, és a kommunikáció személyesebb volt. A cég szerint a cél az, hogy a telefon újra eszközzé váljon, ne függőséggé. Az alkotók kutatásokra hivatkozva azt állítják, hogy

Idézőjel ikon

a túlzott mobilhasználat hangulatromlást és az agyi kémia felborulását okozhatja,

míg a valós interakciók szerotonint és oxitocint szabadítanak fel.

Ha kíváncsi vagy a kétnapos szabályra, amely segít, hogy egészségesebben élj, olvasd el ezt a cikkünket is!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.