A magyar konyhák kedvelt eszköze a kórokozók melegágya lehet: így tisztítsd meg

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A fertőzések és az ételmérgezések elkerülése érdekében különösen fontos, hogy a konyhában a szokásosnál is nagyobb gonddal ügyeljünk a higiéniára. Ez nemcsak a sütéshez és a főzéshez használt alapanyagokra, hanem az eszközökre is igaz. A kétely, hogy egészségügyi szempontból valóban eleget teszünk-e a szabályoknak, a leggyakrabban a fából készült tárgyakkal kapcsolatban fogalmazódik meg bennünk.

Fa vagy műanyag: vajon melyik vágódeszka vagy keverőkanál a higiénikusabb? Vannak, akik a műanyagból készült konyhai eszközök mellett teszik le a voksukat, mondván, hogy azokat könnyebb tisztán tartani. Egy kutatás azonban bebizonyította, hogy tévedés azt gondolni, hogy a fából készült konyhai tárgyakat gyakran sokkal inkább mentesek a baktériumoktól, mint a műanyag társaik.

Mi a baj a fakanállal?

Sok háziasszony nem szeret kézzel mosogatni, ezért egyáltalán nem rajong azokért a konyhai eszközökért és edényekért, amelyeket nem lehet mosogatógépben elmosogatni. Vannak, akiknek semmi gondjuk nincs azzal, ha a saját kezükkel kell megtisztítani a tányérokat, a poharakat, az evőeszközöket és a serpenyőt, ennek ellenére mégis jobban szeretik a mosogatógépre bízni a piszkos munkát, mondván, a gép alaposabban mosogat. 

Igazán praktikusak a főzés során azok az eszközök, amelyeket mosogatógépben lehet megtisztítani
Fotó: Peter Dazeley / Getty Images Hungary

Akár mosogatógép-párti valaki, akár nem, a fából készült konyhai eszközök megosztják a háziasszonyok táborát. Különösen igaz ez az ősrégi fakanálra, amitől sokan ódzkodnak, ugyanis egészségügyi szempontból aggályosnak érzik, és azt gondolják, hogy a fában jobban megülnek a baktériumok, valamint tartanak attól, hogy ha ugyanazzal a fakanállal kavarják a palacsintatésztát, amivel előzőleg a pörköltet keverték, akkor átviszik az egyik étel aromáját a másikba.
Ellenben mások épp a fakanálra esküsznek, mert az masszív, van, hogy évtizedekig is használható, és kíméletes is az edényekkel. De vajon kinek van igaza? 

Fakanállal sem veszélyesebb a főzés, ha erre is ügyelünk

Szakértők szerint fakanállal sem veszélyesebb a főzés, ha azt megfelelően tisztán tartjuk. Ha ügyelünk arra, hogy használat után azonnal mosogatószeres forró vízzel elmossuk, akkor a rajta lévő mikroorganizmusok nagy részét el is távolítjuk. Ám ahhoz, hogy teljesen csíramentes legyen a fakanál, és ne szaporodjanak el a rajta maradt kórokozók, nagyon fontos, hogy mosogatás után a kanalat teljesen megszárítsuk, ugyanis a baktériumok a nedves közegben nagyobb eséllyel élik túl még az alapos mosogatást is. 

Fakanállal is biztonságos a főzés, ha ügyelünk a tisztántartására
Fotó: Vladimir Godnik / Getty Images Hungary

Ha azonban a fa kiszárad, a baktériumok elpusztulnak. 

A fakanál öntisztításra is képes

Talán kevesen tudják, hogy bizonyos fafajták, például a tölgy, a fenyő és a cseresznyefa magas koncentrációban tartalmaznak természetes antimikrobiális vegyületeket. Az ezekben lévő tanninok hatékonyan meggátolják a kórokozók elszaporodását.
Ha azonban mégis megtörténik a „baj”, és a mikroorganizmusok a gondatlan tisztítás miatt bejutnak a fába, akkor sem fognak minket megbetegíteni, mert a fába ragadt baktériumok végül elpusztulnak, hiszen a fa természetes módon képes az öntisztításra. Mindez persze csak akkor igaz, ha nem hagyjuk túl sokáig ázni, és megfelelő módon kiszárítjuk a fakanalat.

Vannak olyan fafajták, amelyek képesek az öntisztulásra
Fotó: ATU Images / Getty Images Hungary

A sérült eszközöktől pedig jobb megválni, mert ezeket már nehéz valóban megfelelően tisztán tartani, és a repedésekbe beülő ételmaradékok a mosás ellenére is megmaradnak, és így a kórokozók melegágya lesz a fakanál. 

Így lesz higiénikus a fakanál

Annak érdekében, hogy a fakanál biztonságos és higiénikus konyhai eszköz legyen, az előbb említetteknek megfelelően használat után azonnal mossuk el tisztítószeres forró vízzel, és legalább egy napig hagyjuk száradni a szabad levegőn. 

Mosogatógépbe ne tegyük, mert a magas hő hatására a fából készült eszközök elvetemedhetnek vagy megrepedhetnek, ami megnehezíti a tisztításukat, és így nagyobb eséllyel szaporodnak el rajtuk a baktériumok. 

Vannak olyan élelmiszerek, amelyeket jobb, ha főzés előtt megmosunk.

Nem tanácsos fertőtlenítőszerekkel sem tisztítani a fából készült konyhai eszközöket, mert a fa magába szívja a vegyszert, ami káros az egészségre.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.