Ha már lejárt, nehogy megedd ezt a 11 élelmiszert: nagy bajt okozhatnak

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyes ételeknél nem kell olyan komolyan venni a lejárati időt, de azért akadnak olyan élelmiszerek is, amelyeknél egyáltalán nem tréfadolog a dátum betartása.

A húsok és a tejtermékek tipikusan azok az élelmiszerek, amik nem tarthatók el túl sokáig, ezért lejárati idejük tekintetében nem szabad a határokat feszegetni. Persze érthető, ha nem szeretnél pazarolni, de fogyasztásukkal olyan kockázatokat vállalsz, amelyek komoly veszélyt jelenthetnek az egészségedre nézve. Lássuk, hogy konkréten milyen élelmiszerek tartoznak ide.

1. Lágy sajtok

Meddig állnak el: a sajt típusától függően 1-2 hétig.

A keményebb sajtok, mint a cheddar vagy a gouda, hosszabb ideig is eltarthatók a hűtőszekrényben, mivel a penész és a baktériumok nehezebben tudnak áthatolni külső rétegeiken. A Táplálkozástudományi és Dietetikai Akadémia szerint felbontásuk után 3-4 hétig is elállnak, és ha megjelenne rajtuk a penész, akkor a kérdéses részt 2-3 centiméteres vastagságban levágva továbbra is fogyaszthatók lehetnek.

A lágy sajtoknál komolyan kell venni a lejárati időt
Fotó: EugeneTomeev / Getty Images Hungary

A lágyabb sajtok, például a ricotta, a krémsajt vagy a kecskesajt, azonban érzékenyebbek a baktériumokra, ezért a lejárati idő végén, vagy a romlás első jelére ki kell dobni őket, attól függően, hogy melyik következik be előbb.

Idézőjel ikon

Általános szabály, hogy minél lágyabb a sajt, annál rövidebb az eltarthatósága.

Ez a krémsajtnál maximum 2 hétnek, a ricottánál pedig 1 hétnek felel meg.

2. Szószok

Meddig állnak el: a szósz típusától függően 1 hónaptól 1 évig.

Az embernek az a benyomása támadhat, hogy a szószok szinte bármeddig elállnak, de attól, hogy egy lezárt üvegben vagy flakonban vannak tárolva a hűtőben, az nem jelenti azt, hogy biztonságban lennének a baktériumoktól. „Felbontásuk után belátható időn belül fel kell használni őket”mondja Jessica Crandall dietetikus, a Táplálkozástudományi és Dietetikai Akadémia szóvivője. 

A különféle szószok, krémek eltarthatóságát az is csökkentheti, ha például szendvicskészítés közben a kenyér megkenése után újra érintkeznek a késsel. Ezzel ugyanis a baktériumok egy része is visszakerülhet az üvegbe.

Miközben a mustár akár 1 évig is eláll a hűtőben, addig a salsa szósz csak 1-2 hónapig, a BBQ-szósz 4 hónapig, a majonéz 2 hónapig, a ketchup pedig 6 hónapig. De ha azt látod, hogy kicsapódott a víz a felületükön, elszíneződéseket tapasztalsz, vagy furcsa szagokat érzel, akkor jobb megszabadulni tőlük, bármennyi időt is töltöttek a hűtőben.

3. Krumplisaláta

Meddig áll el: 3-5 napig.

A burgonya-, a tonhal- és a tojássalátában könnyen elszaporodhatnak a baktériumok, főleg gyakori expozíció esetén, vagyis ha több alkalommal is szedsz belőlük, vagy egy darabig magasabb hőmérsékletnek vannak kitéve.

Idézőjel ikon

Ha a saláta szennyezett, magasabb az ételmérgezés kockázata.

A fent említett salátákat ezért a biztonság kedvéért 3-5 nap elteltével érdemes kidobni.

A majonézes saláták hamarabb megromlanak
Fotó: Fudio / Getty Images Hungary

4. Hidegen sajtolt gyümölcslevek

Meddig állnak el: felbontásuk után 5 napig.

A nyers, természetes eljárásokkal feldolgozott gyümölcslevek magas tápanyagtartalmuk miatt hihetetlenül népszerűek az egészségtudatos vásárlók körében. A hagyományos gyümölcslevekkel ellentétben, amelyek a káros baktériumok elpusztítása és az eltarthatóság növelése érdekében hőkezelésen esnek át, ezeket a nyers leveleket nem pasztörizálják, így sokkal érzékenyebbek a bakteriális szennyeződésekre.

Egyes hidegen sajtolt gyümölcslevek a nagynyomású feldolgozásnak köszönhetően (amelyet hidegpasztőrözésnek is neveznek) 30 napig is frissek maradnak, de felbontásuk után hűtést igényelnek, és fogyasztásukkal legfeljebb 5 napig lehet várni.

5. Friss húsok

Meddig állnak el: van, hogy 1 napig sem.

A friss húsoknál előfordulhat, hogy a lejáratuk előtti utolsó pillanatban kerülnek ki a boltokban, ezért jobb, ha nem kísérted velük a sorsot, és azonnal felhasználod, vagy lefagyasztod őket. Mivel a nyers hús szalmonellával, E. colival vagy más baktériumokkal szennyeződhet, fontos, hogy megfelelő hőmérsékleten készítsd el. Ennek ellenőrzéséhez nem árt, ha van egy maghőmérőd.

Ha nincs kiírva, hogy meddig jó a hús, kérdezz rá!
Fotó: Neyya / Getty Images Hungary

6. Darált húsok

Meddig állnak el: a vásárlásuktól számított 2 napig.

Az ajánlások szerint a darált húst a vásárlástól számított 2 napon belül el kell fogyasztani, vagy le kell fagyasztani, függetlenül attól, hogy marhából, disznóból, pulykából vagy más állatból származik-e.

A darálás következtében azok a baktériumok, amelyek a hús felszínén maradnának, elkeverednek benne, ami megnöveli az ételmérgezés és más élelmiszer-eredetű megbetegedések kockázatát.

7. Kimérve vásárolt felvágottak

Meddig állnak el: 3-5 napig.

Ne vásárolj túl sok felvágottat a csemegepultból, csak annyit, amennyit rövidesen megeszel. Ez fokozottan igaz a szeletelt sonkára, amely csupán 3-5 napig tartható el. Az előrecsomagolt felvágottak tovább bírják, de felbontásuk után megint csak a 3-5 napos szabály lép életbe.

Ezeket a termékek érzékenyebbek egy bizonyos Listeria baktériumra, amely hideg közegben, így a hűtőszekrényben is elszaporodhat. Ha a felvágott felülete nyálkássá válik, vagy furcsa szaga van, ne kockáztass, és inkább dobd ki!

Az előrecsomagolt termékek tovább elállnak
Fotó: PM Images / Getty Images Hungary

8. Halak

Meddig állnak el: a vásárlástól számított 1-2 napig.

A halakra hasonló veszélyt jelentenek a baktériumok, mint a friss húsokra, ezért 1-2 napon belül el kell fogyasztani őket. Ha ez valamilyen okból mégsem sikerülne, akkor légmentesen lezárt csomagolásban akár 3 hónapig is eltarthatók a mélyhűtőbe téve.

9. Bogyós gyümölcsök

Meddig állnak el: a gyümölcs fajtájától függően 3 naptól 2 hétig.

A friss bogyós gyümölcsök napjai szintén meg vannak számlálva. A Foodkeeper szerint a málna és az eper mindössze 2 napig tartható el, az áfonya viszont 2 hétig is kitarthat. Amiről már előre tudod, hogy ennyi idő alatt nem fog elfogyni, fagyaszd le, különben pépessé válik, és a penészgombák martaléka lesz.

Az előmosott saláták sem feltétlenül biztonságosak
Fotó: vgajic / Getty Images Hungary

10. Leveles zöldségek

Meddig állnak el: addig, ami a lejárati dátumon szerepel.

Az előrecsomagolt salátakeverékek előmosva kerülnek a boltokba, de ettől sajnos még nem zárható ki az olyan baktériumok elszaporodása, mint az E. coli. A fonnyadt salátát valószínűleg egyébként sem szeretnéd megenni, ezért még ha az élelmiszer-biztonsági aggályok nem is riasztanak el, akkor is próbáld tartani magad a csomagoláson szereplő dátumhoz.

11. Kagylófélék

Meddig állnak el: a kagyló fajtájától függően 3-5 napig.

Kagylót nem mindennap vesz az ember, és jellemzően akkor sem nagy mennyiségben, ám ettől még érdemes résen lenni, és azelőtt elfogyasztani őket, hogy a baktériumoknak esélye lenne elszaporodni. A legtöbb kagylófélénél 3-5 nap az eltarthatósági idő (nyilván szigorúan hűtve!), de a például fésűkagyló esetében csak 3 nap. Bármilyen tengeri gyümölcsről is legyen szó, ha furcsa a szaga, dobd ki!

Ezeket az élelmiszereket ugyanakkor fogyaszthatod lejárati idejüket követően is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.